A zsolozsma különféle nyelveken


VI. Pál pápa - Laudis Canticum kezdetű apostoli rendelkezés

LAUDIS CANTICUM KEZDETŰ APOSTOLI RENDELKEZÉS A II. VATIKÁNI EGYETEMES ZSINAT HATÁROZATA ALAPJÁN MEGÚJÍTOTT SZENT ZSOLOZSMA KÖZZÉTÉTELÉRŐL

PÁL PÜSPÖK,
ISTEN SZOGÁINAK SZOLGÁJA, ÖRÖK EMLÉKEZETÜL

A DICSÉRET ÉNEKÉT, amely örökké zeng a mennyei hazában, és amelyet Jézus Krisztus, a Főpap hozott le számkivetésünk helyére, folytatja az Egyház, a formák csodálatos változatosságában, oly sok évszázad óta, állhtatosan és hűségesen.

Az imaórák liturgiája lassanként annyira kifejlődött, hogy a helyi egyházak imája lett: meghatározott időpontban és helyen végezték, pap vezetésével, hogy az eucharisztikus áldozatnak mintegy szükséges kiegészítője legyen. Általa ugyanis az istentiszteletnek az a teljessége, amely ebben az áldozatban valósul meg, jótékonyan kiárad az emberi élet minden órájára.

Maga a zsolozsmáskönyv pedig, amely az idők folymán különféle részek hozzáadásával bővült, alkalmassá is vált a liturgiában hivatása betöltésére. Mivel pedig a törtnelem korszakain át a zsolozsmázás módjának meglehetősen sok változata honosodott meg - ezek közé számít a zsolozsma egyéni végzése is -, nem csoda, ha ez az egykor Breviáriumnak nevezett könyv sokféle elgondolás szerint alakult, és a formák változása olykor magát a felépítést is érintette.

A Trentói Zsinat időhiány miatt nem tudta befejezni a zsolozsma reformját, s ennek gondját az Apostoli Székre bízta. A Római Breviárium, amelyet elődünk, Szent V. Piusz pápa tett közzé 1568-ban, a sürgető követelésnek eleget téve, elsősorban a kánoni imádság akkortájt már veszendőbe ment egyöntetűségét hozta be a latin Egyházba.

A következő századok alatt sok módosítást vezettek be a pápák, V. Szixtusz, VIII. Kelemen, VIII. Orbán, XI. Kelemen és mások.

Szent X. Piusz új Breviáriumot adott ki 1911-ben. Felújította az ősi szokást, a 150. zsoltár hetenkénti elmondását, így a Zsoltáros rész (Psalterium) egész elrendezése is újszerű lett: megszűnt minden ismétlés, lehetőség nyílt arra, hogy a köznapi Zsoltáros rész valamint a szentírási ol­vasmányok rendje összhangba kerüljön a szentek ünneplésével. Ezenkívül a vasárnapi zsolozsma anyaga bővült, és olyan rangot kapott, hogy legtöbbször elébe került a szentek ünneplésének.

Mindent átfogó liturgikus megújítást kezdett el XII. Piusz pápa. Engedélyezte, hogy a Pápai Szentírástudományi Intézet által készített új zsoltárfordítást használják akár az egyéni, akár a közös zsolozsmázásban. Továbbá, 1947-ben bizottságot létesített a breviáriumreform tanulmányozására. Ebben az ügyben 1955-től kezdve kikérték a világ püspökeinek véleményét. A szorgalmas munka gyümölcseinek betakarítása megkezdődött a rubrikákat egyszerűsítő Határozattal, amelyet 1955. március 23-án adtak ki, és azokkal a szabályokkal, amelyeket a Rubrika-kódexben a zsolozsmáskönyvre vonatkozóan 1960-ban bocsátott ki XXIII. János pápa.

Ő még csak egy részét szentesítette a liturgikus reformoknak, amikor meggyőződött arról, hogy a liturgia mé­lyebb alapelvei behatóbb vizsgálódást igényelnek. Ezt a munkát az időközben összehívott II. vatikáni egyetemes zsinatra bízta. Így történt, hogy ez a zsinat, általában a liturgiáról és nevezetesen a zsolozsmáról is olyan bőven és szakszerűen, olyan lelkiismeretesen és eredményesen tárgyalt, hogy ennek aligha van párja az Egyház egész történetében.

Még tartott a zsinat, amikor gondoskodtunk arról, hogy a Szent Liturgiáról szóló konstitúció döntéseit a kihirdetés után azonnal ültessék át a gyakorlatba.

Ezért abban a Tanácsban, amelyet a Liturgikus Konstitúció végrehajtására szerveztünk meg, különbizottság alakult az új zsolozsmáskönyv elkészítésére. Ez a bizott­ság hét éven át dolgozott a liturgia, a dogmatika, a Ielkiségi teológia és a lelkipásztorkodás terén nagy tudással és tapasztalattal rendelkező munkatársak odaadó és szakszerű közreműködésével.

Az alapelveket és a mű egészének felépítését, nemkülönben az egyes részeket is jóváhagyta mind az említett Tanács, mind pedig az 1967-re egybehívott Püspöki Szinódus - az egész Egyház püspökeinek, igen sok lelkipásztornak, szerzetesnek és világi hívőnek megkérdezése után.

Fejtsük ki tehát pontokba foglalva mindazt, ami az Imaórák Liturgiájának újszerű végzési módjára és felépítésére vonatkozik.

1. Amint a Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúció kívánja, számot vetettünk azokkal a körülményekkel, amelyek közt napjainkban találja magát az apostoli munkát végző pap.

A zsolozsma - mint Isten egész népének imája - úgy van megszerkesztve és kidolgozva, hogy ne csak a papok mondhassák, hanem a szerzetesek, sőt a világi hívek is. A különféle rendű és állapotú emberekről és sajátos kívánal­maikról való gondoskodás abban nyilvánult meg, hogy a zsolozsma végzésének különféle formái váltak lehetővé, így minden zsolozsmázó közösség, állapotának és hivatásának megfelelően imádkozhat.

2. Minthogy a zsolozsma a nap megszentelése, azért az imádság új beosztása úgy történt meg, hogy a kánoni imaórákat könnyebb legyen összehangolni a nap tényleges óráival, tekintetbe véve korunk emberének életkörülmé­nyeit.

Ezért szűnt meg a Prima. A Reggeli és az Esti dicséret (Laudes matutinae et Vesperae), mint az egész zsolozsma sarokköve kapta a legnagyobb jelentőséget, mivelhogy mind a kettő igazi reggeli, illetve esti imádság. Az Olvasmányos imaóra, bár a vigíliás ünneplést tartók részére megőrzi éjszakai jellegét, mégis olyan, hogy a nap akármelyik órájában végezhető. Továbbá, a Napközi imaóra úgy van felépítve, hogy lehet a Délelőtti, Déli és Délutáni imaórából csak az egyiket választani, a napszaknak megfelelően, mégpedig anélkül, hogy egy is elmaradna a heti zsoltárokból.

3. Hogy a zsolozsmában könnyebben igazodjék a lelkület a szavakhoz, és hogy az Imaórák Liturgiája "a lelki­ség forrása és a személyes imádkozás tápláléka legyen", [1] az új zsolozsmáskönyvben az egy napra eső szogálat terhe érezhetően csökkent, a szövegek változatossága viszont jelentősen megnőtt, az elmélkedő zsoltározáshoz többféle segítség kínálkozik: a címek, az antifónák, a zsoltárkönyörgések, valamint a haszonnal beiktatható szent csend.

4. A zsinat rendelkezése szerint [2] a Zsoltáros rész az egyhetes beosztás helyett négy hétre oszlik; zsoltárainak új latin fordítását a Szentírás új Vulgáta kiadására általunk megszervezett bizottsága készítette. A zsoltároknak ebből az új elosztásából kimaradt néhány keményebb kifejezést tartalmazó zsoltár és zsoltárvers, mert számot kellett vetni különösen azokkal a nehézségekkel, amelyek a honi nyelven való zsolozsmázás alkalmával támadnának. A Zsoltáros rész tartalmi gazdagodása érdekében a Reggeli dicséretbe néhány újabb kantikum került be az ószövetség könyveiből. Az Esti dicséret is gazdagodott, éspedig újszövetségi kantikumokkal, amelyek drágagyöngyként ékesítik. 

5. A Szentírás új olvasmányrendje révén Isten szavának gazdagsága nagyobb bőséggel árad. Az új olvasmányrend alkalmazkodik a mise olvasmányrendjéhez.

A szentírási szemelvényekben bizonyos átfogó gondolati egység érvényesül, és úgy vannak megválogatva, hogy az év folyamán megjelenítsék az üdvösség történetének főbb mozzanatait.

6. A zsinat irányelvei szerint az egyházatyák és egyházi írók műveiből való napi olvasmány annyiban újult meg, hogy most valóban a legjobb szemelvények kerülnek sorra a keresztény szerzők, főleg az egyházatyák írásaiból. Egy másik olvasmányrend is lesz, hogy ezeknek az íróknak lelki kincsei még bőségesebben álljanak rendelkezésre, a még nagyobb lelki haszon érdekében.

7. A zsolozsmáskönyv szövegeiből kimaradt minden, ami nem felel meg a történeti hűségnek. A szenteket bemutató olvasmány megújítása pedig különösképpen is azzal a célkitűzéssel történt, hogy a szenteknek elsősorban lelki arculata kerüljön kellő megvilágításba és hitelesen mutatkozzék meg az Egyház életére gyakorolt hatásuk is.

8. A Reggeli dicséret Fohászokkal bővült, hogy ezek kifejezzék a nap megszentelését és kegyelmet kérjenek az emberre váró munkához. Az Esti dicséret könyörgő Fohászokkal gazdagodott; ezek az Egyetemes könyörgések mintáját követik.

Ezeknek a Fohászoknak a záradéka a Miatyánk. Így korunkban végre újra gyakorlattá lett az ősi keresztény szokás, hogy az Úr imáját napjában háromszor mondjuk el, a szentmisét is beleszámítva.

Íme, így újult meg és alakult át minden részében az Anyaszentegyház imádsága: az ősi hagyomány alapján és figyelembe véve korunk szükségleteit. Igazán elvárható tehát, hogy ezután a zsolozsma a keresztény imaéletet tel­jesen áthassa, megelevenítse, irányítsa, szavakba foglalja, és az Isten népének lelki életét hatékonyan gazdagítsa.

Jogos is a reményünk, hogy újjáéled az érzék az iránt az imádság iránt, amelyet "szünet nélkül" [3] kell végezni, s amellyel Urunk, Jézus Krisztus bízta meg Egyházát. Maga a zsolozsmázás pedig, különösen akkor, ha egy közösség gyűlt egybe végzésére, az imádkozó Egyház igazi mivoltát fejezi ki és csodálatos jelének bizonyul.

A keresztény imádság elsősorban is az egyetemes emberi közösség fohászkodása; ezt a közösséget gyűjti maga köré Krisztus. [4] Az egyes keresztény e nagy közösség imá­jából részesedik; amikor tehát imádkozik, imája az egy Testnek az imádsága, amiért is ez az ima egyformán jelenti Krisztus szeretett Jegyesének szavát, illetve az egész keresztény nép óhajait és vágyait, mint esdeklést és könyörgést minden ember szükségleteiért.

Az egységet Krisztus szívétől nyeri ez az imádság. Megváltónk akarta ugyanis, hogy "az az élet, amelybe ha­landó testbe öltözve lépett, a maga könyörgéseivel és áldozatával, a századok folyamán ne szakadjon félbe titokzatos Testében, amely az Egyház". [5] Ezért van, hogy az Egyház imája egyszersmind "Krisztus imája, amelyet Testével együtt az Atyához intéz". [6] Amikor tehát a zsolozsmát imádkozzuk, legyen tudatunkban, hogy a mi szava­ink Krisztusban, az ő szava pedig mibennünk visszhangzanak. [7]

A zsolozsma igazi értéke szükségképpen egyre nyil­vánvalóbbá válik azzal is, ha mindenkiben új életre támad a "Szentírás bensőséges és élő szeretete", [8] amelyet az Imaórák Liturgiája sugalmaz. Váljék is a Szentírás az egész keresztény imaéletnek legfőbb forrásává. Isten népe kiváltképp a zsoltárok imádkozását szeresse meg újból. Hiszen amikor a zsoltárokat zengi, nyomon követi és hirdeti az üdvösség történetében tevékenykedő Istent. A zsoltárok nagyraértékelése általánossá lesz, ha egyfelől a papság soraiban jobban szorgalmazzák, másfelől minden hívőnek alkalmas katekézissel megadják a zsoltárok mélyebb meg­értését, mégpedig olyan értelmezésben, ahogyan a liturgia keretében használjuk azokat. A Szentírásnak ez a mosta­ni, nagyobb terjedelmű olvasása - nemcsak a misében, hanem az új Imaórák Liturgiájában is - lehetővé teszi, hogy az üdvösség történetét szüntelenül felidézzük és folytatódását az emberek életében eredményesen hirdessük.

Minthogy Krisztus élete a titokzatos Testben minden egyes hívő saját, személyes életét is tökéletesíti és magasabb szintre emeli, tagadni kell a legkisebb ellentétet is az Egyház imája meg a személyes imádság között. Szükséges, hogy a kétféle imát egységbe fűző szálak egyre erősebbek és számosabbak legyenek. Merítsen az elmélkedés fogyhatatlan táplálékot az olvasmányokból, a zsoltárokból és a zsolozsma többi részéből. A zsolozsmázás - a lehetőséghez képest - feleljen meg az élő és személyes imádság igényeinek, mégpedig azáltal, hogy az Általános Rendelkezé­sek útmutatása szerint olyan ütemet és végzési módot biztosítunk és az ünneplésnek olyan formáit választjuk meg, amelyek jobban alkalmazkodnak az imádkozók lelkiállapotához. Ha a zsolozsmázás igazán személyes imádsággá lesz, jobban feltárul majd az a sokrétű kapcsolat is, amely a liturgia és az egész keresztény élet között fennáll. A hívő egész élete ugyanis - az éjszakának és a nappalnak minden órájában - valamiféle leitourgia: önátadás az isten- és emberszeretetből fakadó szolgálatra, Krisztus te­vékenységével egyesülten, aki azzal, hogy közöttünk járt és feláldozta magát, megszentelte minden ember életét. A zsolozsma szépen jelzi és hathatósan bizonyítja is a keresztény életnek ezt a mélységes igazságát. Éppen ezért átadjuk a zsolozsmáskönyvet minden hívőnek, azoknak is, akiket erre törvény nem kötelez.

Akik pedig az Egyháztól parancsot kaptak a zsolozsmázásra, mindennap végezzék azt lelkiismeretesen a maga egészében, és a lehetőség szerint tartsák meg az imaórák időpontjait. A Reggeli és az Esti dicséretet pedig jelentőségüknek megfelelően emeljék ki.

A szent rendekben levőket - akik különösképpen is Krisztusnak, a papnak jelét hordozzák - és azokat, akik a szerzetesi fogadalom által megkülönböztetett módon van­nak elkötelezve Isten és az Egyház szolgálatára, ne csak a törvény iránti hűség késztesse a zsolozsma elvégzésére, hanem az a mélyen átérzett meggyőződés is, hogy csodálatos a zsolozsma belső értéke és igen nagy annak lelki­pásztori és aszketikus jelentősége. Nagyon kívánatos ugyanis, hogy valamennyiükben a lelkület megújhodásából fakadjon fel az Egyház nyilvános imája, valamint ab­ból a felismerésből, hogy az imádság az Egyház egész testének létfeltétele; az Egyházat - Fejének hasonlatosságára - csak így lehet igazán jellemezni: imádkozó Egyház.

Zengje tehát korunk Egyháza, kezében az új zsolozsmáskönyvvel - amelyet most apostoli tekintélyünkkel szentesítünk, jóváhagyunk és közzéteszünk - zengje nagyszerűbben és szebben Isten dicséretét! Társuljon szava ahhoz a dicsérethez, amelyet a szentek és az angyalok énekelnek a mennyei hazában. Méltóan bontakozzék ki ez a dicséret a földi számkivetés napjaiban, hogy mielőbb találkozzék azzal az egyetemes dicsérettel, amely majd egy örökkévalóságon át száll fel a "trónon ülőhöz és a Bárányhoz." [9]

Elrendeljük, hogy ezt az új zsolozsmáskönyvet azonnal használni lehessen, mihelyt megjelenik. A Püspöki Karok mindjárt készíttessék el ennek a liturgikus alkotásnak népnyelvű fordítását. A Szentszék jóváhagyása illetve megerősítése birtokában pedig határozzák meg azt a napot, amelyen részben vagy egészen használatba lehet venni. Attól a naptól kezdve viszont, amelyen a fordításokat hivatalosan is be kell vezetni a népnyelvű liturgiába, a latin nyelven zsolozsmázók is csak a megújított formában végezhetik a zsolozsmát.

Akiknek előrehaladott koruk vagy más különös ok miatt akadályba ütközik az új rend megtartása, azoknak szabad - ordináriusuk beleegyezésével és csupán a magánzsolozsmában - részben vagy egészen megtartaniuk a régi Római Breviáriumot.

Akarjuk, hogy e rendelkezéseink és előírásaink jogerősek és hatályosak legyenek most és a jövőben. Az elődeink által kiadott Apostoli Határozatok és Rendelkezések, sőt még a külön említést és visszavonást is igénylő előírások is, amennyiben szükséges, ezennel hatályukat veszítik.

Kelt Rómában, Szent Péternél, pápaságunk nyolcadik évében, 1970. november 1-én, Mindenszentek ünnepén.

VI. PÁL PÁPA

[1] A II. Vat. Zsin. Sacrosanctum Concilium kezdetű konstítuciója a szent liturgiáról, 90: A.A.S. 56 (1964), 122. o.

[2] Uo. 91, 122-123. o.

[3] Vö. Lk18,1; 21,36; 1 Tessz5, 17; Ef6, 18.

[4] Vö. A II. Vat. Zsin. Sacrosanctum Concilium kezdetű konstnúciója a szent liturgiáról, 83: A.A.S. 56 (1964), 121. o.

[5] XII. PIUSZ: Mediator Dei enciklika, 1947. nov. 20. 2: A.A.S. 39 (1947), 522. o.

[6] A II. Vat. Zsin. Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciója a szent liturgiáról, 84: A.A.S. 56 (1964), 121. o.

[7] Vö. Szt. ÁGOSTON: Enarrationes in ps. 85, 1.

[8] A II. Vat. Zsin. Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciója a szent liturgiáról, 24: A.A.S. 56 (1964), 106-107. o.

[9] Vö. Jel5. 13.


Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet - 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. - Kapcsolat