Helyi szokások és giccs a liturgiában - Megjelent a Praeconia következő száma

Giccs a művészet helyett? – tehetjük fel lakonikusan a kérdést, s máris a téma közepében vagyunk.

Giccs egyenlő értéktelen, bóvli, nevetséges, szégyenletes… Azaz illetlen, nem méltó az Egyházhoz, az istentisztelethez, a hívő, vallásos ember kifejeződéséhez, Istenhez és embertársaihoz való odafordulásához. Sokféle kiáltás hangzott már el magasabb és alacsonyabb részről: "vigyázat, elönt minket a giccs!", "valódi művészetet a giccs helyett!" és így tovább. Ha csak ennyi lenne, akkor nem érne meg a kérdés egy folyóirat-számot, ám a kérdés sokkal árnyaltabb, bonyolultabb. Tőlünk nyugatabbra több teológus küzd a giccs ellen, róluk a másik oldal azt állítja: önelégültek és "osztályharcra" készülnek, meghagyva, hogy az Egyházban mindig is voltak giccs(es) alkotások, amelyek a népi jámborság megjelenési formái, tehát helye van intézményeinkben, templomainkban, vallásos kultúránkban.

A kérdés ez: mit kezdjünk a giccsel? Szerzőink igyekeznek ezt a kérdést körüljárni, válaszokat felkínálni, a témát elmélyíteni.

† A Főszerkesztő