„Aki jól énekel, az kétszeresen imádkozik” – Varga László a pápai mise összkórusának szervezéséről

2023.04.26

A Szentatya magyarországi látogatásának csúcspontja lesz az április 30-i Kossuth téri szentmise, melyre az egyházmegyék összkórusát ezúttal is Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) igazgatója szervezte. "Zeneileg képzett és imádságos lelkületű énekeseket hívtam meg, hogy a kórus a legmagasabb lelki és szakmai színvonalú legyen" – mondta a váci székesegyház karnagya.

– Mi az Ön feladata a pápai szentmise zenei szolgálatának szervezésében?

– Összehívtam ismét egy nagyszerű kórust. Együtt vannak egyházi énekkaraink képviselői az egész országból. Az Eucharisztikus Kongresszusra annak idején egy hatalmas, kétezer tagú vegyeskart szerveztem, és egy közel ezer tagú gyermekkart. A kórusokkal és karnagyaikkal évtizedek óta ápolom a szakmai, személyes és baráti kapcsolatot. Úgy gondolom, hogy szervezési munkám sikeressége nagyrészt ennek köszönhető most is, a Gondviselés támogatását pedig folyamatosan tapasztalom.

– Ismét összkórus énekel a Kossuth téren. Milyen énekkarokból áll ez?

– A mostani énekkart a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, valamint az Egyházmegyék Összkórusa adja. Katolikus egyházmegyéinkből főként karnagyokat, énekművészeket és zenetanárokat hívtam meg. Lelki egységünk és a magas művészi színvonal által Egyházunkat és magyar népünket zenei szolgálatunk révén reprezentatív módon is képviseljük.

Szeretnénk "jól énekelni, hogy kétszeresen imádkozhassunk".

Az összkar tehát azonos értékrend alapján szervezett lelki és szakmai közösség. Természetesen saját kórusaim is képviseltetik magukat: a Szent Cecília Kórus és a Váci Székesegyházi Kórusiskola.

– Hogyan zajlik egy ilyen nagy volumenű szervezés?

– Először telefonon vettem fel a kapcsolatot a székesegyházak és a különféle egyházközségek kórusaink karnagyaival, illetve az egyházmegyék zenei vezetőivel. Elmondtam, hogy az összkari dobogón ezúttal teljes énekkarok nem férnek el, képviselőik azonban igen, akiknél feltétel, hogy zeneileg képzettek legyenek, és önállóan meg tudják tanulni a repertoárt, melynek kottaanyagát egy internetes tárhelyen tettük elérhetővé. A jelentkező teljes kórusokat arra kértem, hogy jöjjenek minél többen, és a nép közé vegyülve lelkesítsék a híveket az éneklésben. Segítsék a gregorián válaszok, a népénekek és Kodály Magyar miséjének bátor éneklését. Sokan elfogadták hívásomat, és örömmel vállalták ezt a feladatot.

– Hol tartják a próbákat, és kik vezényelnek?

– Gazdagréten, a Szent Angyalok templomában nemrég volt már egy orgonás összpróbánk. Külön próbálunk hamarosan az Operaház Zenekarával az Eiffel Központban, és a teljes apparátussal is lesz egy helyszíni főpróbánk a Kossuth téren. A művek vezénylésében én is részt veszek; hadd említsem azonban elsősorban a társaimat, akik Sapszon Ferenc és Sapszon Borbála karnagyok, Ménessy Gergely karmester, egyetemi docens; Cziffra János, a salzburgi székesegyház emeritus karnagya, valamint Szili Zoltán karnagy, az OMCE társelnöke. Mindnyájunk szándéka szerint természetesen nem egy szabadtéri koncertet tartunk, hanem felemelő énekelt imádságot, liturgikus szolgálatot végzünk.

– László atya nemcsak karnagy, zeneszerző, zenei intézmények vezetője és létrehozója, hanem pap is. Hogyan éli meg mindezt együtt?

– Mindenekelőtt pap vagyok, zenész lelkipásztor. Az idén éppen negyven éve szentelt pappá Bánk József érsek-püspök. Hálát adok és ünneplek majd Krisztus Urunk és földi helytartója, Ferenc pápa közelségében, énekes nyájam szeretetének lelki ölelésében. Egyházzenei tevékenységem papi és apostoli küldetésem teljesítésének nagyszerű eszköze.

Most is az a vágyam és törekvésem tehát, és erre igyekszem hangolni mindenkit, hogy a pápai misén felhangzó ének felemelő és hiteles imádság legyen.

Sokakat terelgessen a jó Istenhez, hogy megérezzék a közelségét, jóságát és szeretetét.


Fotó és forrás: magyarkurir.hu