Hogy szolgálatunk otthona legyen a megfáradtaknak, vigasztalója a szomorúaknak, és egyesítője a ránk bízott népnek
Mozgalmas nappal zárult kántorképző tanfolyamunk idei tanéve is.
A vizsganapok után, amelyek már az előző napokban lezajlottak, hallgatóink a zárónapot délelőtt énekpróbával kezdték, majd ezt követte végzős növendékeink karvezetés-vizsgája. Ezt a szokott módon, mindig külön, a képzés zárónapján tartjuk. Délután újabb próba jött, és a vizsgadrukkot mostanra már maguk mögött hagyva adtunk hálát az idei tanév küzdelmeiért, örömeiért, fejlődéseiért, és mindazokért, akik a tanfolyam alatt ebben vezették és kísérték hallgatóinkat.
A szentmise főcelebránsa ft. Marton Zsolt atya, kinevezett váci püspök volt. Varga László atya, egyházzenei referensünk prédikációja után került sor végzős hallgatóink kántorrá avatására. Eskütételük szövegében megfogadták, hogy
a katolikus Anyaszentegyházhoz mindig hűek lesznek,
a katolikus hit és erkölcs elveit megtartják.
Egyházuk liturgikus előírásait pontosan végrehajták,
és a templom istentiszteleti rendjét közvetlen törvényes elöljáróival
egyetértésben és lelkiismeretesen szolgálják,
Isten nagyobb dicsőségére és a hívek lelki üdvének előmozdítására.
A hálaadó szentmisét követően az oklevélátadás következett, ahol tanáraink (Dr. Bednarik Anasztázia, Tardy László) saját kiadású illetve írású ajándékkal is jutalmazták néhány növendékünket a kiváló tanulmányi teljesítményéért vagy a képzés során tanúsított közösségi segítségéért.
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik valamilyen módon idén is támogatták munkánkat a helyszínnel és infrastruktúrával, a személyes segítséggel, kiemelve a PPKE-HTK-t, a Központi Papnevelő Intézetet és a Belvárosi Szent Mihály-templomot.
A Te Deum hanganyaga meghallgatható ITT (köszönet érte Dékány András tanárunknak).
Tanfolyamunk idei fotógalériája pedig elérhető a GALÉRIA menüpontunk alatt.
Liturgikus Intézet