Szentségekről a katekizmusban
1113 Az Egyház egész liturgikus élete az eucharisztikus áldozat és a szentségek körül forog. [24] Az Egyházban hét szentség van: a keresztség, a bérmálás, az Eucharisztia, a bűnbánat szentsége, a betegek kenete, az egyházi rend és a házasság. [25]
1131 A szentségek a kegyelem hatékony jelei, melyeket Krisztus alapított és az Egyházra bízott, s általuk kapjuk az isteni életet. A látható szertartások, melyekkel a szentségeket ünnepeljük, jelölik és létrehozzák minden szentség saját kegyelmeit. A szentségek gyümölcsöt hoznak azokban, akik a szükséges fölkészültséggel fogadják.
1132 Az Egyház a szentségeket mint a keresztségi papságból és a fölszentelt papságból fölépült papi közösség ünnepli.
1133 A Szentlélek Isten igéje, és az igét elfogadó hit által készít föl a jól előkészült szívekben. Ilyen esetben a szentségek erősítik és kifejezik a hitet.
1134 A szentségi élet gyümölcse egyidejűleg személyes és egyházi. Egyrészt ez a gyümölcs minden hívő számára élet Istenért, Jézus Krisztusban; másrészt az Egyház számára növekedés a szeretetben és tanúságtevő küldetésében.
I. Krisztus szentségei
1114 "A Szentírás tanításához, az apostoli hagyományokhoz (...) és az Atyák egyöntetű tanításához kapcsolódva" [26] valljuk, hogy "az új Szövetség valamennyi szentségét a mi Urunk Jézus Krisztus alapította". [27]
1115 Már Jézus rejtett életének és nyilvános működésének szavai és tettei is üdvösségszerzők voltak. Elővételezték húsvéti misztériumának erejét. Hirdették és előkészítették azt, amit majd adni fog Egyházának, amikor minden beteljesedik. Krisztus életének misztériumai alapozzák meg mindazt, amit most Egyháza szolgái által a szentségekben kiszolgáltat, mert "ami Üdvözítőnkben látható volt, átment a szentségekbe". [28]
1116 Az "erők, amelyek kimentek" a mindig élő és éltető Krisztus Testéből [29] -- azaz az Ő testében, az Egyházban működő Szentlélek cselekményei --: a szentségek, "Isten nagy művei" az új és örök szövetségben.
II. Az Egyház szentségei
1117 Az Egyház a Lélek által, aki Őt "bevezeti a teljes igazságba" (Jn 16,13), lassanként ismerte meg e Krisztustól kapott kincset, és határozta meg pontosabban "kiszolgáltatását", hasonlóan ahhoz, ahogy Isten misztériumainak hűséges gondnokaként [30] a Szentírás kánonja és a hit tanítása tekintetében tette. Így az Egyház az évszázadok folyamán fölismerte, hogy liturgikus ünneplései között van hét, melyek a szó sajátos értelmében az Úr által alapított szentségek.
1118 A szentségek ebben a kettős értelemben az "Egyházéi": az övé "általa" és "érte". Az "Egyház által" vannak, mert ő maga Krisztus cselekvésének szentsége, aki a Szentlélek küldése által működik benne. És az "Egyházért" vannak, mert olyan "szentségek, (...) melyekkel épül", [31] tudniillik melyek, főként az Eucharisztiában, kinyilvánítják és közlik az emberekkel a Háromszemélyű Egy Szeretet-Isten közösségének misztériumát.
1119 A Fő-Krisztussal "egyetlen misztikus személyt" [32] alkotó Egyház a szentségekben mint "szervesen fölépített" és "papi közösség" cselekszik: [33] a keresztség és a bérmálás által lesz alkalmas a papi nép arra, hogy a liturgiát ünnepelje; másrészt egyes hívőket az egyházi rend szentségével kiemelve "arra rendelnek, hogy az Egyházat Isten igéjével és kegyelmével Krisztus nevében legeltessék". [34]
1120 A fölszentelt szolgálat, vagyis a "szolgálati papság" [35] a keresztségi papság szolgálatában áll. Ez biztosítja, hogy a szentségekben a Szentlélek által valóban Krisztus cselekszik az Egyház javára. Az Atya által az Ő megtestesült Fiára bízott üdvözítő küldetést az Apostolok s általuk az ő utódaik kapták: megkapják Jézus Szent Lelkét, hogy az Ő nevében és személyében tudjanak cselekedni. [36] Így a fölszentelt szolgálat szentségi kötelék, mely a liturgikus cselekményt összeköti azzal, amit az apostolok mondtak és tettek; és általuk azzal, amit Krisztus, a szentségek forrása és alapja mondott és tett.
1121 Három szentség: a keresztség, a bérmálás és az egyházi rend a kegyelmen kívül szentségi karaktert vagy "pecsétet" hoz magával, mely által a keresztény ember részesedik Krisztus papságában, s állapotának és feladatainak megfelelően az Egyház részévé lesz. Ez a Szentlélek által megvalósított, Krisztussal és az Egyházzal való hasonlóság eltörölhetetlen; [37] örökre megmarad a keresztény emberben mint pozitív fölkészültség a kegyelemre, mint az isteni segítség ígérete és biztosítéka, s mint meghívás az istentiszteletre és az Egyház szolgálatára. Következésképpen e szentségek soha meg nem ismételhetők.
III. A hit szentségei
1122 Krisztus elküldte apostolait, hogy hirdessék "az Ő nevében a bűnbánatot a bűnök bocsánatára minden népnek" (Lk 24,47). "Tegyetek tanítványommá minden embert; kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében" (Mt 28,19). A keresztelésre szóló küldés, tehát a szentségi küldetés, benne foglaltatik az evangelizációs küldetésben, mert a szentséget Isten Igéje és a hit készíti elő, mely ezen igének elfogadása:
Isten népét elsősorban az élő Isten igéje gyűjti egybe. (...) A szentségek kiszolgáltatásához szükséges az igehirdetés, mert a szentségek a hit misztériumai, mely az igehirdetésből születik és belőle táplálkozik.[38]
1123 "A szentségeknek az a rendeltetésük, hogy az embereket megszenteljék, Krisztus testét fölépítsék és az Istennek kijáró tiszteletet megadják, s mint jelek a tanítást is szolgálják. A hitet nemcsak föltételezik, de szavakkal és anyagi valósággal táplálják, erősítik és ki is fejezik; ezért a hit szentségeinek mondhatók." [39]
1124 Az Egyház hite megelőzi a hívő hitét, aki arra kap fölszólítást, hogy e hitet fogadja el. Amikor az Egyház a szentségeket ünnepli, az Apostoloktól kapott hitet vallja meg. Ebből fakad a régi mondás: "Lex orandi, lex credendi", `az imádság törvénye a hit törvénye' (vagy ahogy Prosper Aquitánus az 5. században mondja: "Legem credendi lex statuat supplicandi"; `Az imádság törvénye határozza meg a hit törvényét' [40] ). Az imádság törvénye a hit törvénye. Az Egyház úgy hisz, ahogyan imádkozik. A liturgia a szent és élő hagyomány alkotóeleme. [41]
1125 Ezért nem változtatható meg és nem manipulálható egyetlen szentségi szertartás sem a fölszentelt szolga vagy a közösség tetszése szerint. Még a legfőbb egyházi tekintély sem változtathatja a liturgiát tetszése szerint, hanem csak hívő engedelmességgel és a liturgia misztériuma iránti vallásos tisztelettel.
1126 Egyébként mivel a szentségek az Egyházban a hitbeli közösséget fejezik ki és fejlesztik, a lex orandi, `az imádság törvénye' a keresztények egységének helyreállítását szolgáló dialógus egyik lényeges kritériuma. [42]
IV. Az üdvösség szentségei
1127 A hitben méltó módon ünnepelt szentségek közlik a kegyelmet, amelyet jeleznek. [43] Hatékonyak, mert maga Krisztus működik bennük: Ő maga keresztel, Ő maga cselekszik szentségeiben, hogy közölje a kegyelmet, melyet a szentség jelez. Az Atya mindig meghallgatja Fia Egyházának imádságát, mely minden szentség epiklézisében kifejezi a Szentlélek hatalmába vetett hitét. Miként a tűz önmagává formálja át mindazt, amit elér, úgy a Szentlélek mindent isteni életté alakít, ami hatalma alá kerül.
1128 Ez az értelme az Egyház azon kijelentésének, [44] hogy a szentségek ex opere operato ("magából a tényből fakadóan, hogy a cselekmény megtörtént"), azaz Krisztus egyszer s mindenkorra végbevitt üdvözítő művének erejéből hatnak. Ebből következik: "a szentség nem a szentséget kiszolgáltató vagy fogadó ember igazságából, hanem Isten erejéből valósul meg". [45] Abból fakadóan, hogy egy szentséget az Egyház szándéka szerint ünnepelnek, Krisztus és az ő Lelkének ereje működik benne és általa a kiszolgáltató személyes szentségétől függetlenül. Mindazonáltal a szentség gyümölcsei a fogadó fölkészültségétől is függenek.
1129 Az Egyház tanítja, hogy az Újszövetség szentségei a hívők számára szükségesek az üdvösséghez. [46] A "szentségi kegyelem" a Szentléleknek Krisztus által ajándékozott kegyelme és minden szentségnek sajátja. A Szentlélek gyógyítja és átformálja azokat, akik Őt befogadják azáltal, hogy Isten Fiához teszi hasonlóvá őket. A szentségi élet gyümölcse, hogy a fogadott fiúság Lelke megisteníti a hívőket [47] azáltal, hogy eleven kapcsolatba hozza őket az egyszülött Fiúval, az Üdvözítővel.
V. Az örök élet szentségei
1130 Az Egyház ünnepli az ő Urának misztériumát, "amíg el nem jön" (1Kor 11,26) és "Isten lesz minden mindenben"(1Kor 15,28). Az apostoli kortól kezdve a liturgia a Lélek sóhajtozásaiban végső célja felé irányul az Egyházban: "Marana tha!"(1Kor 16,22). A liturgia Jézus vágyában vesz részt: "Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek (...), míg be nem teljesedik az Isten országában" (Lk 22,15--16). Krisztus szentségeiben az Egyház már most befogadja örökségének foglalóját, és már most részese az örök életnek, miközben "várja a boldog reményt, és a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét" (Tit 2,13). "A Lélek és a Menyasszony hív: jöjj el! (...) Jöjj el, Uram Jézus!" (Jel 22,17--20)
Szent Tamás így foglalja össze a szentségi jel különböző jelentéseit: "A szentség tehát emlékeztető jele annak, ami történt, tudniillik Krisztus szenvedésének; utalás arra, amit Krisztus szenvedése számunkra megvalósított, tudniillik a kegyelmet; előre mutató jel is, tudniillik hirdeti az eljövendő dicsőséget". [48]