Egyházi rend

A Katekizmusban

AZ EGYHÁZI REND SZENTSÉGE

1536 Az egyházi rend az a szentség, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig: tehát az apostoli szolgálat szentsége. Három fokozata van: a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus.

[Az apostoli szolgálat krisztusi alapítását és küldetését lásd a 874--896. pontokban. Itt csak a szolgálat átadásának szentségi útjáról lesz szó.]

I. Miért egyházi rend, "ordo" e szentség neve?

1537 Az ókori Rómában az ordo szó polgári testületeket, elsősorban a kormányzók testületét jelentette. Az ordinatio valamilyen ordóba való fölvételt jelent. Az Egyházban voltak testületek, melyeket a hagyomány, nem szentírási alapok nélkül, [4] kezdettől fogva görögül taxeisznek, latinul ordinesnek nevezett: így beszél a liturgia ordo episcoporum, ordo presbiterorum, ordo diaconorumról. Más csoportokat is neveztek ordónak, például a katekumenokat, a szüzeket, a házastársakat, az özvegyeket...

1538 Az Egyház valamely testületébe való befogadás ordinatiónak nevezett szertartással történt, tudniillik vallási és liturgikus cselekménnyel, ami fölszentelés, áldás vagy szentség volt. Ma az ordinatio szó fönn van tartva annak a szentségi cselekménynek jelölésére, mely a püspökök, a papok és a diákonusok rendjébe fogad be, és fölülmúlja a közösség által végzett puszta választást, kijelölést, megbízást vagy beiktatást, mert a Szentlélek ajándékát hozza, mely lehetővé teszi a "szent hatalom" (sacra potestas [5] ) gyakorlását, és csak magától Krisztustól származhat Egyháza által. Az ordinatiót consecratiónak, `fölszentelésnek' is nevezik, mivel elkülönítés és feladat átadása, amelyet maga Krisztus végez Egyháza javára. A püspök kézföltétele a fölszentelő imádsággal együtt látható jele ennek a fölszentelésnek.

II. Az egyházi rend szentsége az üdvösség rendjében

AZ ÓSZÖVETSÉG PAPSÁGA

1539 A választott népet Isten "papi királysággá és szent néppé" (Kiv 19,6) [6] tette. De Izrael népén belül Isten kiválasztotta a tizenkét törzs egyikét, Lévi törzsét, és elkülönítette a liturgikus szolgálatra. [7]Maga Isten volt a leviták öröksége. [8] Az Ószövetség első papjait sajátos szertartással szentelték föl. [9] "Arra rendelték (őket), hogy az Isten tiszteletében képviseljék az embereket és a bűnökért áldozatokat mutassanak be." [10]

1540 Ez a papság, bár arra lett alapítva, hogy Isten igéjét hirdesse [11] s hogy az áldozatok és imádság által az Istennel való közösséget újra megszilárdítsa, alkalmatlan maradt az üdvösség megvalósítására, mert rászorult az áldozatok szüntelen ismétlésére anélkül, hogy eljutott volna a végső megszenteléshez, [12] melyet egyedül Krisztus áldozata valósított meg.

1541 Az Egyház liturgiája mégis az ároni papságban, a leviták szolgálatában, valamint a hetven "vén" beiktatásában [13] látja az Újszövetség fölszentelt papságának előképeit. A latin szertartás püspökszentelésének szentelési prefációjában így imádkozik az Egyház:

"Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, (...) aki kegyelmed igéje által meghatároztad az Egyház rendjét. Kezdettől fogva kiválasztottad Ábrahám igazi gyermekeinek szent népét; elöljárókat és papokat állítottál, és szentélyedet soha nem hagytad szolgák nélkül..." [14]

1542 A papszentelés alkalmával az Egyház így imádkozik:

"Urunk, szentséges Atyánk, (...) már az Ószövetségben hivatalokat és szolgálatokat állítottál szent jelül: Mózest és Áront te rendelted arra, hogy népedet vezessék és megszenteljék. Segítségükre a közös műhöz férfiakat hívtál meg további szolgálatra és hivatalra. A pusztai vándorlás során a hetven vént Mózes lelkéből részesítetted (...). Áron fiainak részt adtál atyjuk hivatalából." [15]

1543 És az Egyház a diákonusszentelés fölszentelő imádságában megvallja:

"Mindenható Isten, (...) Egyházadat (...) az új templom nagyobbodására növeled és gyarapítod, a szent teendők ellátására a szolgálattevők hármas fokozatát alapítottad, hogy nevednek szolgáljanak, mint már kezdetben kiválasztottad Lévi fiait az első sátor szolgálatára." [16]

KRISZTUS EGYETLEN PAPSÁGA

1544 Az ószövetségi papság összes előképe Jézus Krisztusban teljesedik be, aki "az egyetlen közvetítő Isten és ember között" (1Tim 2,5). Melkizedekben, "a magasságbeli Isten papjában" (Ter 14,18) a keresztény hagyomány Krisztus papságának előképét látja; Ő az egyetlen "Melkizedek rendje szerint való főpap" (Zsid 5,10; 6,20), "a szent, ártatlan, szeplőtelen" (Zsid 7,26), aki "egyetlen áldozattal egyszer s mindenkorra tökéletességre vezette a megszentelteket" (Zsid 10,14), tudniillik egyetlen keresztáldozatával.

1545 Krisztus megváltó áldozata egyetlen: egyszer és mindenkorra történt meg. És mégis az Egyház eucharisztikus áldozatában jelenvalóvá válik. Ugyanezt kell mondanunk Krisztus egyetlen papságáról: jelenvalóvá válik a szolgálati papság által, anélkül, hogy Krisztus papságának egyetlenségét csorbítaná: "És ezért Krisztus az egyetlen igazi pap, a többiek csak az ő szolgái". [17]

KÉT RÉSZESEDÉS KRISZTUS EGYETLEN PAPSÁGÁBAN

1546 Krisztus, a főpap és egyetlen közvetítő az Egyházat Istennek és Atyjának papi országgá tette. [18] A hívők egész közössége, mint ilyen, papi jellegű. A hívők -- ki-ki a hivatásának megfelelően -- keresztségi papságukat gyakorolják Krisztusnak, a papnak, prófétának és királynak küldetésében való részesedésük által. A keresztség és a bérmálás szentségei által a hívők "szent papsággá szenteltetnek".[19]

1547 A püspökök és papok szolgálati vagyis hierarchikus papsága és az összes hívő általános papsága, jóllehet "mindegyik a maga sajátos módján, részesedik Krisztus egyetlen papságában" [20] "lényegük szerint" különböznek, bár "egymáshoz vannak rendelve". [21] Milyen értelemben? Míg a hívők általános papsága a keresztségi kegyelemnek, a hit, a remény és a szeretet életének, valamint a Lélek szerinti élet gyarapodásában valósul meg, addig a szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll, és az összes keresztények keresztségi kegyelmének kibontakoztatására irányul. Egyike azon eszközöknek, melyekkel Krisztus szüntelenül építi és vezeti a maga Egyházát. Éppen ezért egy külön szentséggel, az egyházi rend szentségével adják át.

KRISZTUS, A FŐ SZEMÉLYÉBEN...

1548 A fölszentelt szolga egyházi szolgálatában maga Krisztus van jelen Egyháza számára mint testének Feje, nyájának Pásztora, a megváltás áldozatának Főpapja és az igazság Tanítója. Ez az, amit az Egyház kifejez, amikor azt állítja, hogy a pap az egyházi rend szentségének erejéből in persona Christi Capitis, [22] `Krisztusnak, a Főnek személyében' cselekszik:

"Így tehát a pap ugyanaz, Jézus Krisztus, akinek szent személyét az Ő meghívott szolgája viseli. Ez ugyanis a papszentelés miatt hasonlóvá válik a Főpaphoz, és hatalma van, hogy magának Krisztusnak személyében és erejével cselekedjék." [23]

"Krisztus az egész papság forrása; mert a Törvény alatti pap az Ő előképe volt, és az új Szövetség papja Krisztus személyében cselekszik." [24]

1549 A fölszentelt szolgálat, főként a püspökök és papok szolgálata által válik láthatóvá a hívők közösségében Krisztusnak, az Egyház Fejének jelenléte. [25] Antiochiai Szent Ignác szép kifejezése szerint a püspök tüposz tou Patrosz, az `Atya Isten élő képmása'. [26]

1550 Krisztus jelenlétét a szolgában nem úgy kell érteni, mintha minden emberi gyöngeség, az uralkodhatnámság, a tévedések, azaz a bűn ellen védett lenne. A Szentlélek ereje a szolga nem minden cselekedeténél mutatkozik meg egyforma erővel. Míg a szentségekben ott van a biztosíték, hogy még a kiszolgáltató bűnössége sem tudja akadályozni a kegyelem gyümölcsét, addig sok más cselekedetben a szolga emberi pecsétje nyomot hagy, ami nem mindig az evangélium iránti hűség jele, ezért az Egyház apostoli termékenységének árthat.

1551 Ez a papság szolgálati. "Az a hivatal pedig, amelyet az Úr népe pásztoraira rábízott, igazi szolgálat." [27] Teljes egészében Krisztusra és az emberekre irányul. Teljesen Krisztustól és az egyetlen papságától függ, s az emberekért és az egyházi közösség javára van. Az egyházi rend szentsége "szent hatalmat" közvetít, mely nem más, mint Krisztus hatalma. E tekintély gyakorlásának Krisztus példájához kell igazodnia, aki szeretetből utolsóvá és mindenki szolgájává lett. [28] "Így tehát joggal mondta az Úr, hogy a nyájról való gondoskodás az iránta érzett szeretet bizonyítéka." [29]

..."AZ EGÉSZ EGYHÁZ NEVÉBEN"

1552 A szolgálati papságnak nem csupán az a feladata, hogy Krisztust, az Egyház Fejét a hívek gyülekezete előtt megjelenítse; az egész Egyház nevében is cselekszik, amikor Isten elé terjeszti az Egyház imádságát, [30] és különösen, amikor bemutatja az eucharisztikus áldozatot. [31]

1553 Az "egész Egyház nevében" nem azt jelenti, hogy a papok a közösség megbízottai. Az Egyház imádsága és áldozata nem választható el fejének, Krisztusnak imádságától és áldozatától. Mindig Krisztus kultusza Egyházában és Egyháza által. Az egész Egyház, Krisztus Teste imádkozik és ajánlja föl magát "őáltala, ővele és őbenne" a Szentlélekkel egységben az Atyaistennek. Az egész test -- a fő és a tagok -- imádkozik és ajánlja föl önmagát, s ezért azokat, akik a Testben különleges módon szolgálnak, nem csupán Krisztus szolgáinak, hanem az Egyház szolgáinak is nevezik. Mivel a szolgálati papság Krisztust képviseli, képviselheti az Egyházat.

III. Az egyházi rend szentségének három fokozata

1554 "Így az isteni alapítású egyházi szolgálatot különböző rendekben gyakorolják azok, akiket már ősidőktől fogva püspököknek, áldozópapoknak, diákonusoknak hívnak." [32] Az Egyház liturgiájában, Tanítóhivatalában és állandó gyakorlatában kifejezett katolikus tanítás a Krisztus papságában való szolgálati részvételnek két fokozatát ismeri: a püspökséget és az áldozópapságot. A diakonátus feladata az, hogy őket segítse és szolgálja. Ezért a mai szóhasználatban a sacerdos kifejezés a püspököket és a papokat jelöli, a diákonusokat nem. Mégis a katolikus tanítás az, hogy a három fokozatot -- a papságban való részesedés fokozatait (püspökség és papság) és a szolgálat hivatalának fokozatát (diakonátus) -- "ordinatiónak" nevezett szentségi cselekménnyel, azaz az egyházi rend szentségével adják át:

"A diákonusokat mindenki úgy tisztelje, mint Jézus Krisztust, a püspököt, mint az Atya képmását, a presbitereket pedig, mint Isten szenátusát, mint az apostolok kollégiumát. Ezek nélkül nem lehet Egyházról beszélni." [33]

A PÜSPÖKSZENTELÉS - AZ EGYHÁZI REND SZENTSÉGÉNEK TELJESSÉGE

1555 "Az Egyházban az első időktől gyakorolt különféle szolgálatok között a hagyomány tanúsága szerint az első helyen áll azoké, akik püspökként a kezdettől folyamatos utódlás által az apostoli magvetés folytatói." [34]

1556 Azért, hogy nemes küldetésüket méltó módon betölthessék, "e nagy hivatalok betöltéséhez az apostolok Krisztustól a leszálló Szentlélek különleges kiáradását nyerték, ők maguk pedig kézrátétellel adták tovább munkatársaiknak azt a lelki adományt, mely a püspökszentelésben jutott el mihozzánk". [35]

1557 A II. Vatikáni Zsinat "tanítja, hogy a püspökszentelés az egyházi rend teljességét adja, melyet mind az Egyház liturgikus szokása, mind az egyházatyák szava főpapságnak, a szent szolgálat teljességének (summájának) nevez". [36]

1558 "A püspökszentelés a megszentelés hivatalával magával hozza a tanítás és a kormányzás hivatalát is (...). Nyilvánvaló, hogy a kézrátétel és a szentelés szavai úgy adják át a Szentlélek kegyelmét és úgy vésik be a szentségi karaktert, hogy a püspökök kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak a tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekszenek." [37]"Így tehát a püspökök a nekik adott Szentlélek által a hit igaz és hiteles tanítói, igaz és hiteles főpapok és pásztorok lettek." [38]

1559 "A püspöki testület tagjává a szentségi fölszentelés, valamint a kollégium fejével és tagjaival való hierarchikus közösség által válik valaki." [39] A püspöki rend kollegiális jellege és természete többek között abban az ősi egyházi szokásban is megmutatkozik, hogy az új püspök fölszentelését több püspök végzi. [40] A püspök törvényes fölszenteléséhez ma Róma püspökének különleges intézkedése szükséges, mert az egy Egyházban a részegyházak közösségének ő a legfőbb látható köteléke és szabadságuk biztosítéka.

1560 Minden püspök Krisztus helyetteseként a rábízott részegyház fölött birtokolja a pásztori hivatalt; ugyanakkor terheli őt az összes részegyházról való gondoskodás, melyet valamennyi püspöktestvérével kollegiálisan kell viselnie. "Jóllehet minden püspök a nyáj csak rábízott részének szent pásztora, mint törvényes apostolutód isteni intézkedés és parancs alapján a többi püspökkel együtt letéteményese az Egyház apostoli feladatának." [41]

1561 Az eddig mondottakból érthető, miért van sajátos jelentősége a püspök által celebrált Eucharisztiának mint az oltár körül annak vezetése alatt összegyűlt Egyház kifejezésének, aki láthatóan jeleníti meg Krisztust, a Jó Pásztort és Egyházának Fejét. [42]

A PAPOK - A PÜSPÖK MUNKATÁRSAINAK FÖLSZENTELÉSE

1562 "Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, apostolai által saját fölszenteltségének és küldetésének részeseivé tette utódaikat, a püspököket, akik szolgálatuk hivatalát az Egyházban különböző fokokban egyes személyeknek törvényesen átadták." [43] A püspökök "szolgálati feladata alárendelt fokon átszállt a papokra, hogy a papi rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli küldetés teljesítésére a püspöki rend munkatársai legyenek". [44]

1563 "A papok hivatala, mivel a püspöki rendhez kapcsolódik, részesedik abban a tekintélyben, mellyel maga Krisztus építi, megszenteli és kormányozza testét. Ezért a papságot, mely föltételezi ugyan a keresztény beavatás szentségeit, külön szentség adja, mely a Szentlélek kenetével szentségi karakterrel pecsételi meg a papok lelkét, s általa hasonlóvá lesznek a Pap Krisztushoz, úgyhogy már Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedhetnek." [45]

1564 "Az áldozópapok, jóllehet nincs főpapi méltóságuk és hatalmuk gyakorlásában a püspököktől függnek, a papi méltóság révén hozzájuk kapcsolódnak; és az egyházi rend szentségének erejéből Krisztusnak, a legfőbb és örök papnak a képmása szerint [46] az evangélium hirdetésére, a hívek lelkipásztori gondozására és az istentisztelet végzésére szentelik őket mint az Újszövetség igazi papjait." [47]

1565 Az egyházi rend szentségének erejéből a papok részesei annak az egyetemes küldetésnek, amit Krisztus az apostolokra bízott. A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és helyhez kötött küldetésre készíti föl őket, hanem az üdvösség egyetemes küldetésére "egészen a föld határáig"(ApCsel 1,8), [48] oly módon, hogy "készek legyenek az evangéliumot mindenütt hirdetni". [49]

1566 "Szent hivatalukat főképp az Eucharisztia ünneplésekor, vagyis a szent áldozati lakomán gyakorolják; itt mintegy Krisztus személyében tevékenykedve és az ő misztériumát hirdetve összekapcsolják a hívők önátadását főjük áldozatával; és az Újszövetség egyetlen áldozatát, tudniillik Krisztus áldozatát, aki egyszer ajánlotta föl önmagát az Atyának szeplőtelen áldozatul, jelenvalóvá teszik és alkalmazzák az Úr eljöveteléig." [50] Egész papi szolgálatuk ebből az egyetlen áldozatból meríti erejét. [51]

1567 "Az áldozópapok, akik a püspökök gondos munkatársai, segítői és szervei, Isten népének hivatott szolgái, egyetlen papi testületet (presbitériumot) alkotnak püspökükkel, bár más a rájuk bízott feladat. A híveknek egy-egy helyi közösségében valamiképpen jelenvalóvá teszik a püspököt, akihez bizalom és segítőkészség fűzi őket, s akitől átvállalják feladatainak és gondjainak egy részét mindennapi fáradozásukkal." [52] A papok a szolgálatukat csak a püspökkel közösségben és tőle való függőségben gyakorolhatják. Az engedelmességi ígéret, amit a szenteléskor a püspöknek tesznek, és a püspök békecsókja a szentelési liturgia végén azt jelzi, hogy a püspök munkatársainak, fiainak, testvéreinek, barátainak tekinti őket, s hogy ők viszont szeretettel és engedelmességgel tartoznak neki.

1568 "A szentelés által a papi rend tagjaivá lett papokat a szentségi testvériség köteléke fűzi egymáshoz; abban az egyházmegyében, melynek szolgálatára püspökük vezetése alatt szentelték őket, egy presbitériumot alkotnak." [53] A presbitérium egysége fejeződik ki abban a liturgikus szokásban, hogy a papszenteléskor a püspökök után az áldozópapok is ráteszik kezüket az újonnan fölszenteltre.

A DIÁKONUSOK SZENTELÉSE - "A SZOLGÁLATRA"

1569 "A hierarchia alsóbb fokán állnak a diákonusok, akik ťnem papságra, hanem szolgálatraŤ kapják a kézfeltételt." [54] A szentelendő diákonus fejére egyedül a püspök teszi rá a kezét, így jelezvén, hogy a diákonus szolgálata feladataiban kapcsolódik sajátosan a püspökhöz. [55]

1570 A diákonusok sajátos módon részesednek Krisztus küldetésében és kegyelmében. [56] A fölszentelés szentségi pecséttel (character) látja el őket, mely eltörölhetetlen, és Krisztushoz tesz hasonlóvá, aki "diákonus", azaz mindenki szolgája lett. [57] A diákonusok föladata többek között, hogy a püspöknek és a papoknak szolgáljanak az isteni misztériumoknál, elsősorban az Eucharisztia ünneplése során, áldoztassanak, eskessenek és megáldják a házaspárt, hirdessék az evangéliumot és prédikáljanak, temessenek és végezzék a szeretet különféle szolgálatait. [58]

1571 A II. Vatikáni Zsinat után a latin Egyház "mint az egyházi hierarchia sajátos és állandó fokozatát" [59] helyreállította a diakonátust. A keleti egyházak mindig megőrizték. Ez az állandó diakonátus, amit nős emberek is fölvehetnek, jelentősen gazdagítja az Egyház küldetését. Tanácsos és hasznos, hogy olyan férfiak, akik az Egyházban -- akár liturgikus és pasztorális életében, akár a szociális és karitatív tevékenységében -- valóban diákonusi szolgálatot látnak el, "megerősödjenek az apostoloktól áthagyományozott kézfeltétel által, és szorosabban kötődjenek az oltárhoz, hogy ezáltal a diakonátus szentségi kegyelmével hatékonyabban tölthessék be tisztüket". [60]

IV. A szentség kiszolgáltatása

1572 A püspök-, pap- vagy diákonusszentelés, mivel a részegyház életében annyira fontos, megköveteli a hívők minél nagyobb számú részvételét. Lehetőség szerint vasárnap, a székesegyházban és az alkalomhoz illő ünnepélyességgel történjen. A három szentelés, tudniillik a püspök-, pap- és diákonusszentelés szerkezete ugyanaz. Helyük a szentmise keretében van.

1573 Az egyházi rend szentségének lényegi szertartása mindhárom fokozatban abban áll, hogy a püspök ráteszi kezét a szentelendő fejére, és a megfelelő szentelő imádsággal kéri Istentől a Szentlélek kiárasztását és a különös kegyelmi ajándékokat ahhoz a szolgálathoz, amelyre a jelöltet szenteli. [61]

1574 Mint valamennyi szentség esetében, itt is vannak kiegészítő szertartások. Ezek a különböző liturgikus hagyományokban nagy változatosságot mutatnak, de közös bennük, hogy a szentségi kegyelem különböző szempontjait fejezik ki. Így a latin Egyházban a bevezető szertartások -- a szentelendő bemutatása és kiválasztása, a püspök beszéde, a szentelendő megkérdezése, a mindenszentek litániája -- azt fejezik ki, hogy a jelölt kiválasztása az Egyház szokásainak megfelelően történt. Ezek készítik elő az ünnepélyes fölszentelést. A fölszentelést követő szertartások szimbolikus módon fejezik ki és zárják le a végbement misztériumot: a püspököt és a papot szent krizmával kenik meg, ami a szolgálatukat termékennyé tevő Szentlélekkel való fölkenés jele. A püspöknek átadják az evangéliumos könyvet, a gyűrűt, a mitrát és a pásztorbotot az evangélium hirdetésére szóló apostoli küldetése, Krisztus jegyese, az Egyház iránti hűsége és az Úr nyája fölötti pásztorkodás jeleként. A papnak átadják a paténát és a kelyhet a szent nép áldozatának [62] jeleként, melyeket Istennek kell bemutatnia. A diákonusnak, aki Krisztus evangéliumának hirdetését kapta küldetésül, átadják az evangéliumos könyvet.

V. Ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget?

1575 Krisztus kiválasztotta az apostolokat, és részt adott nekik a maga küldetésében és hatalmában. Az Atya jobbjára emeltetvén nem hagyja el nyáját, hanem mindig őrzi az Apostolok és vezeti a pásztorok által, akik ma folytatják az ő művét. [63] Krisztus tehát egyeseket apostolként, másokat pásztorként "ad". [64] Tevékenységét a püspökök által folytatja. [65]

1576 Mivel az egyházi rend az apostoli szolgálat szentsége, a püspökökre, mint az Apostolok utódaira tartozik, hogy "a lelki ajándékot" [66] és "az apostoli magvetést" [67] továbbadják. Az érvényesen szentelt, azaz az apostoli jogfolytonosságban álló püspökök az egyházi rend három fokozatának érvényes kiszolgáltatói. [68]

VI. Ki veheti föl ezt a szentséget?

1577 "A szent egyházi rendet érvényesen csak megkeresztelt férfi veheti föl." [69] Az Úr Jézus férfiakat választott ki, hogy létrehozza a tizenkét apostol kollégiumát, [70] és ugyanezt tették az apostolok, amikor munkatársakat választottak, [71] akiknek folytatniuk kellett az ő feladatukat. [72] A Püspökök Kollégiuma, melyhez az áldozópapok a papságban kapcsolódnak, jelenvalóvá és aktuálissá teszi a Tizenkettő kollégiumát Krisztus visszajöveteléig. Az Egyház tudja, hogy Urának e kiválasztása kötelezi. Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése. [73]

1578 Senki sem formálhat jogot ahhoz, hogy fölvegye az egyházi rend szentségét. Ugyanis senki nem tulajdoníthatja magának ezt a hivatalt. Ehhez Istentől kell meghívást kapni. [74] Aki jeleit észleli, hogy Isten fölszentelt szolgálatra hívja, kívánságát alázatosan alá kell vetnie az Egyház tekintélyének, melynek joga és felelőssége valakit az egyházi rend fölvételére bocsátani. Mint minden kegyelmet, ezt a szentséget is csak ingyenes ajándékként lehet fogadni.

1579 Az állandó diákonusok kivételével a latin Egyház rendes körülmények között minden fölszentelt szolgáját olyan hívő férfiak közül választják, akik nőtlenek, és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek országáért" megtartják (Mt 19,12). Akik arra kaptak meghívást, hogy osztatlanul az Úrnak és az ő dolgainak szenteljék magukat , [75] egészen átadják magukat Istennek és az embereknek. A cölibátus annak az új életnek a jele, melynek szolgálatára szentelik az Egyház szolgáját; az örvendező szívvel vállalt cölibátus ragyogóan hirdeti Isten országát. [76]

1580 A keleti egyházakban évszázadok óta más egyházfegyelem van érvényben: míg a püspököket kizárólag nőtlen férfiak közül választják, addig nős férfiakat diákonussá és áldozópappá szentelhetnek. Ez a gyakorlat hosszú idő óta törvényesnek számít; ezek a papok közösségeikben gyümölcsöző szolgálatot teljesítenek. [77] Egyébként a keleti egyházakban a papi cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok közül sokan teljesen szabadon választják Isten országáért. Mind Keleten, mind Nyugaton, aki megkapta az egyházi rend szentségét, többé nem köthet házasságot.

VII. Az egyházi rend szentségének hatásai

AZ ELTÖRÖLHETETLEN JEGY

1581 E szentség a Szentlélek sajátos kegyelme által Krisztushoz teszi hasonlóvá a szentelendőt, hogy Krisztus eszköze legyen az ő Egyháza javára. A szentelés hozza a képességet, hogy Krisztusnak, az Egyház Fejének követeként az ő hármas, papi, prófétai és királyi hivatalában cselekedjék.

1582 Miként a keresztségnél és a bérmálásnál a Krisztus hivatalában való részesedés egyszer s mindenkorra szól, úgy az egyházi rend szentsége is eltörölhetetlen lelki jegyet ad, és sem megismételni, sem időlegesen kiszolgáltatni nem lehet. [78]

1583 Az érvényesen fölszentelt személy súlyos indokok alapján fölmenthető a kötelezettségek alól, melyek a fölszenteléssel adódnak, vagy gyakorlásuktól el lehet őt tiltani, [79] de a szó szoros értelmében nem válhat újra laikussá, mert a szenteléssel belé vésett karakter mindig megmarad. [80] A szentelése napján kapott meghívás és a küldetés maradandóan megjelölik őt.

1584 Mivel Krisztus az, aki a fölszentelt szolga által megvalósítja az üdvösséget, ennek méltatlansága nem akadályozza meg, hogy Krisztus cselekedjék. [81] Szent Ágoston határozottan állítja:

"A gőgös szolga az ördögök közé számít, de Krisztus ajándéka miatta nem szennyeződik be; ami rajta keresztül kiárad, megőrzi a maga tisztaságát; ami keresztülfolyik rajta, kristálytisztán jut el a termékeny talajba. (...) A szentség lelki ereje olyan, mint a fény: tisztán érkezik el ahhoz, akit meg kell világosítania, és ha tisztátalanokon megy keresztül, nem szennyeződik be." [82]

A SZENTLÉLEK KEGYELME

1585 A Szentlélek e szentségnek adott sajátos kegyelme a hasonlóság kegyelme a Pap, Tanító és Pásztor Krisztushoz, akinek a fölszentelt a szolgája lett.

1586 A sajátos szentségi kegyelem a püspök számára elsősorban az erősség kegyelme ("Spiritum Principalem", a Lelket, aki a legfőbb vezetőket állítja, kéri a püspököt fölszentelő imádság a latin szertartásban [83] ): ez teszi képessé arra, hogy Egyházát mint atya és pásztor határozottan és okosan vezesse és védelmezze; önzetlen szeretettel mindenki, egész különlegesen a szegények, betegek és ínséget szenvedők iránt. [84] Ez a kegyelem sürgeti őt, hogy mindenkinek hirdesse az evangéliumot, hogy nyájának példaképe legyen, előtte járjon a megszentelődés útján, hogy az Eucharisztiában egyesüljön a Pap és Áldozat Krisztussal; és nem riad vissza attól, hogy életét adja juhaiért.

"Atyánk, aki ismered a szíveket, szolgádnak, akit a püspöki szolgálatra meghívtál, add meg, hogy legeltesse szent nyájadat, és színed előtt kifogástalanul gyakorolja a magasztos papságot azáltal, hogy éjjel-nappal neked szolgál. Arcodat szüntelenül hangolja irgalmasságra, és ajánlja föl szent Egyházad áldozati adományait. A magasztos papság Lelkének erejéből legyen hatalma parancsod szerint megbocsátani a bűnöket. Rendelésed szerint ossza szét a szolgálatokat, és oldjon föl minden köteléket az Apostolaidnak adott hatalom erejében. Nyerje el tetszésedet szelídségével és tiszta szívével, hogy kellemes illatot ajánlhasson föl neked Fiad, Jézus Krisztus által..." [85]

1587 A papszentelés által adott lelki ajándék fejeződik ki a bizánci szertartás következő imádságában, melyet a püspök a kézrátételkor mond:

"Urunk, akit a papságra emelni méltóztattál, töltsd be a Szentlélek ajándékával, hogy méltó legyen arra, hogy kifogástalanul álljon oltárodnál, hirdesse országod evangéliumát, ellássa az igazság igéjének szolgálatát, fölajánlja neked az adományokat és a lelki áldozatot, megújítsa népedet az újjászületés fürdőjében, hogy nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus visszajövetelének napján elébe mehessen a te egyszülött Fiadnak, és a te végtelen jóságodtól kapja meg hivatalának hűséges szolgálatáért a jutalmat." [86]

1588 A diákonusoknak pedig "a szentségi kegyelem megadja az erőt, hogy Isten népének a liturgia, az ige és a szeretet diakoniájában a püspökkel és presbitériumával közösségben szolgáljanak". [87]

1589 A papság kegyelmének és a feladat nagyságának láttán a szent tanítók sürgetést éreztek a megtérésre, hogy életük megfeleljen Annak, akinek a szentség a szolgáivá tette őket. Nazianzi Szent Gergely fiatal papként így kiáltott föl:

"Előbb tisztává kell lenni, és csak utána tisztítani; előbb meg kell tanulni a bölcsességet, és csak utána tanítani; előbb fénnyé kell válni, és csak utána másokat megvilágítani; előbb közeledni kell Istenhez, és csak utána hozzá vezetni másokat; előbb meg kell szentelődni, és utána megszentelni; kézen fogni és okosan tanácsot adni." [88] "Tudom, kinek szolgái vagyunk, milyen szinten állunk, és ki az, aki felé úton vagyunk. Ismerem Isten magasztosságát és az ember gyöngeségét, de erejét is." [89] Ki tehát a pap? "Ő az igazság védelmezője; az angyalok közé lép, az arkangyalokkal dicsőít, feljuttatja az áldozatokat a mennyei oltárra, részt vesz Krisztus papi szolgálatában, megújítja a teremtményt, helyreállítja benne Isten képmását, újjáalkotja a mennyei világ számára, s ami a legmagasztosabb, megistenül és másokat megistenít." [90]

És a szent ars-i plébános mondja: "A pap folytatja a megváltás művét a földön". (...) "Ha valaki itt a földön helyesen értené, hogy mi a pap, meghalna, de nem a rémülettől, hanem a szeretettől". (...) "A papság Jézus Szívének szeretete." [91]

Összefoglalás

1590 Szent Pál tanítványának, Timóteusnak mondja: "Figyelmeztetlek, éleszd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned él" (2Tim 1,6), és "aki püspökségre törekszik, magasztos dolgot kíván" (1Tim 3,1). Titusznak mondta: "Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami hiányzik és a városodba presbitereket rendelj utasításaim szerint" (Tit 1,5).

1591 Az egész Egyház papi nép. A keresztség miatt minden hívő részesedik Krisztus papságában. E részesedést nevezzük a "hívők általános papságának". Ezen az alapon és ennek szolgálatára Krisztus küldetésében más részesedés is van, nevezetesen az egyházi rend szentsége által kapott szolgálat, melynek feladata, hogy Krisztusnak, a Főnek nevében és személyében szolgáljon a közösségben.

1592 A szolgálati papság lényegében különbözik a hívők általános papságától, amiatt, hogy szent hatalmat ad a hívők szolgálatára. A fölszentelt szolgák Isten népe szolgálatát a tanítás (a tanítás feladata), az istentisztelet (liturgikus feladat) és a lelkipásztori irányítás (irányítás feladata ) által végzik.

1593 A fölszentelt szolgálatot kezdettől fogva három fokozatban adták át és gyakorolták: a püspökök, a papok és a diákonusok fokozatában. A szentelés által adott szolgálatok az Egyház szerves struktúrájában nem helyettesíthetők: püspök, papok és diákonusok nélkül nem lehet szó Egyházról. [92]

1594 A püspök az egyházi rend szentségének teljességét kapja, mely beiktatja őt a püspöki kollégiumba és a rábízott részegyház látható fejévé teszi. A püspökök mint az apostolok utódai és a püspöki kollégium tagjai Szent Péter utóda, a római Pápa tekintélye alatt részesei az egész Egyház apostoli felelősségének és küldetésének.

1595 A papok a papi méltóságban kapcsolódnak a püspökökhöz, ugyanakkor tőlük függenek lelkipásztori hivataluk gyakorlásában; arra hivatottak, hogy a püspökök gondos munkatársai legyenek; püspökük körül presbitériumot alkotnak, mely vele együtt felelős a részegyházért. A püspöktől kapják a plébániai közösség hivatalát vagy a konkrét egyházi feladatot.

1596 A diákonusok az Egyház szolgálatának feladataira szentelt szolgák; nem kapják meg a szolgálati papságot, hanem a szentelésük nagyon fontos feladatokat bíz rájuk az Ige szolgálatában, az istentiszteletben, a lelkipásztori vezetésben és a szeretet szolgálataiban, mely feladatokat püspökük lelkipásztori tekintélye alatt kell megoldaniuk.

1597 Az egyházi rend szentségét kézrátétellel szolgáltatják ki, melyet ünnepélyes fölszentelő könyörgés kísér, s ebben a szentelendő számára a Szentléleknek a szolgálathoz szükséges kegyelmét kérik. A szentelés eltörölhetetlen karaktert nyom a lélekbe.

1598 Az egyházi rend szentségét az Egyház csak olyan megkeresztelt férfiaknak szolgáltatja ki, akiknek szolgálatra való alkalmasságáról meggyőződött. Az Egyház tekintélyéhez tartozik annak felelőssége és joga, hogy valakit meghívjon a rendek fölvételére.

1599 A latin Egyházban rendes körülmények között csak olyan jelölteket szentelnek pappá, akik készek szabadon elfogadni a cölibátust, és nyilvánosan kifejezik akaratukat annak megtartására a mennyek országa és az emberek szolgálata szeretetéért.

1600 A püspökre tartozik az egyházi rend mindhárom fokozatának kiszolgáltatása.

(Forrás: katolikus.hu)

[4] Vö. Zsid 5,6; 7,11; Zsolt 110,4.
[5] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10.
[6] Vö. Iz 61,6.
[7] Vö. Szám 1,48--53.
[8] Vö. Józs 13,33.
[9] Vö. Kiv 29,1--30; Lev 8.
[10] Vö. Zsid 5,1.
[11] Vö. Mal 2,7--9.
[12] Vö. Zsid 5,3; 7,27; 10,1--4.
[13] Vö. Szám 11,24--25.
[14] Pontificale Romanum. De ordinatione episcopi presbyterorum et diaconorum. De ordinatione episcopi. Prex ordinationis 47 (1990) 24.
[15] Pontificale Romanum. De ordinatione episcopi presbyterorum et diaconorum. De ordinatione presbyterorum. Prex ordinationis 159 (1990) 91--92.
[16] Pontificale Romanum. De ordinatione episcopi presbyterorum et diaconorum. De ordinatione diaconorum. Prex ordinationis 207 (1990) 121.
[17] Aquinói Szent Tamás: Commentarium in epistolam ad Hebreos 7,4: Opera omnia, 21. köt. (Párizs, 1876) 647.
[18] Jel 1,6; 5,9--10; 1Pt 2,5.9.
[19] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10.
[20] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10.
[21] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10.
[22] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 2, 6.
[23] XII. Pius pápa: Mediator Dei enciklika: AAS 14 (1947) 548.
[24] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 22, 4.
[25] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 21.
[26] Vö. Antiochiai Szent Ignác: Trallosziakhoz írt levél 3,1: SC 10bis 96 (Funk 1, 244); Magnésziaiakhoz írt levél 6,1: SC 10bis 84 (Funk 1, 234).
[27] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 24.
[28] Vö. Mk 10,43--45; 1Pt 5,3.
[29] Aranyszájú Szent János: De sacerdotio 2, 4: SC 272, 118 (PG 48, 635); vö. Jn 21,15--17.
[30] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 33.
[31] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10.
[32] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 28.
[33] Antiochiai Szent Ignác: Trallosziakhoz írt levél 3, 1: SC 10bis 96 (Funk 1, 244).
[34] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 20.
[35] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 21.
[36] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 21.
[37] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 21.
[38] II. Vatikáni Zsinat: Christus Dominus határozat, 2.
[39] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 22.
[40] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 22.
[41] XII. Pius pápa: Fidei donum enciklika: AAS 49 (1957) 237; vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat 5, 6, 38.
[42] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 26.
[43] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 28.
[44] II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 2.
[45] II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 2.
[46] Vö. Zsid 5,1--10; 7,24; 9,11--28.
[47] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 28.
[48] II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 10.
[49] II. Vatikáni Zsinat: Optatam totius kezdetű dekrétuma, 20.
[50] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 28.
[51] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 2.
[52] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 28.
[53] II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 8.
[54] II. Vatikáni Zsinat: Christus Dominus határozat, 15.
[55] Vö. Római Szent Hippolütosz: Traditio apostolica 8. Kiad. B. Botte (Münster, in W. 1989) 22.
[56] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Apostolicam actuositatem határozat, 16.
[57] Vö. Mk 10,45; Lk 22,27; Szmirnai Szent Polikárp: Epistula ad Philippenses, 5, 2: SC 10bis 182. (Funk 1, 300).
[58] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 16.
[59] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 29.
[60] II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 16.
[61] Vö. XII. Pius pápa: Sacramentum ordinis apostoli konstitúció, DS 3858.
[62] Pontificale Romanum. De ordinatione episcopi presbyterorum et diaconorum. De ordinatione presbyterorum. Traditio panis et vini 163, (1990) 95.
[63] Vö. Apostolok 1. prefációja. Missale Romanum, 1970, 426.
[64] Vö. Ef 4,11.
[65] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 21.
[66] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 21.
[67] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 20.
[68] Vö. III. Ince pápa: Professio fidei Waldensibus praescripta: DS 794; IV. Lateráni Zsinat, 1. fejezet: De fide catholica: 802; CIC 1012; CCEO 744, 747.
[69] CIC 1024.
[70] Vö. Mk 3,14--19; Lk 6,12--16.
[71] Vö. 1Tim 3,1--13; 2Tim 1,6; Tit 1,5--9.
[72] Vö. Római Szent Kelemen: Epistula ad Corinthios 42,4; 44,3: SC 167, 168. 172 (Funk 1, 152, 156).
[73] Vö. II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem kezdetű apostoli levele 26, 27; Uő: Ordinatio sacerdotalis apostoli levél: AAS 86 (1994) 545; Hittani Kongregáció: Inter insigniores nyilatkozat: AAS 69 (1977) 98; Uő. Responsum ad dubium circa doctrinam in epistula apostolica "Ordinatio sacerdotalis" traditam: AAS 87 (1995) 1114.
[74] Vö. Zsid 5,4.
[75] Vö. 1Kor 7,32.
[76] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 16.
[77] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 16.
[78] Vö. Trienti Zsinat, 23. sessio: Doctrina de sacramento ordinis 4: DS 1767; II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 2.
[79] Vö. CIC 290--293, 1336, 1, 3, 5. § 1338, 2. §
[80] Vö. Trienti Zsinat, 23. sessio: Canones de sacramento ordinis, 4: DS 1774.
[81] Vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Canones de sacramentis in genere: 12. kánon: DS 1612; Konstanzi Zsinat: Errores Iohannis Wyclif 4: DS 1154.
[82] Szent Ágoston: In Ioannis evangelium tractatus 5,15: CCL 36, 50 (PL 35, 1422).
[83] Pontificale Romanum. De ordinatione episcopi presbyterorum et diaconorum. De ordinatione episcopi. Prex ordinationis 47 (1990) 24.
[84] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Christus Dominus határozat, 13, 16.
[85] Vö. Római Szent Hippolütosz: Traditio apostolica 3. Kiad. B. Botte (Münster, in W. 1989) 8--10.
[86] Bizánci liturgia, a papi kézrátétel könyörgése. Euchologion to mega. (Róma, 1873) 136.
[87] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 29.
[88] Nazianzi Szent Gergely, Oratio 2, 71: SC 247, 184 (PG 35, 480).
[89] Nazianzi Szent Gergely, Oratio 2, 74: SC 247, 186 (PG 35, 481).
[90] Nazianzi Szent Gergely, Oratio 2, 73: SC 247, 186 (PG 35, 481).
[91] Nodet, B: Le Curé d'Ars. Sa pensée-son coeur. (Le Puy, 1966) 98.
[92] Vö. Antiochiai Szent Ignác: Trallosziakhoz írt levél 3,1: SC 10bis 96 (Funk 1, 244).

Az Egyházi Törvénykönyvben

Az egyházi rend 

1008. kán. - Az egyházi rend szentsége által isteni rendelés folytán akrisztushívôk közül egyesek eltörölhetetlen jegyet kapnak, és ezzelszent szolgálatra rendelt személyekké válnak, vagyis olyanokká, akikarra vannak szentelve és rendelve, hogy fokozatuknak megfelelôenKrisztusnak, a fônek személyében teljesítsék a tanítói, megszentelôi éskormányzói feladatot, és így pásztor módjára gondoskodjanak Istennépérôl. 

1009. kán. - 1. §. A rendek a püspökség, az áldozópapság és adiakonátus. 2. §. Kézfeltétellel és azzal a felszentelô imádsággal szolgáltatjákki ôket, melyet a liturgikus könyvek az egyes fokozatok számáraelôírnak. 


I. FEJEZET: A FELSZENTELÉS ÉS A SZENTELŐ 

1010. kán. - A felszentelést vasárnap vagy parancsolt ünnepen,ünnepélyes mise keretében kell végezni, de lelkipásztori okból másnapokon -- így hétköznapon -- is végezhetô. 

1011. kán. - 1. §. A felszentelést általában a székesegyházbanvégezzék, de lelkipásztori okból más templomban vagy kápolnában isvégezhetô. 2. §. A felszentelésre meg kell hívni a klerikusokat és máskrisztushívôket, hogy minél többen vegyenek részt a szertartáson. 

1012. kán. - Az egyházi rend kiszolgáltatója a felszentelt püspök. 

1013. kán. - Egy püspöknek sem szabad püspököt szentelnie, hacsakelôzetesen nem bizonyos, hogy megvan rá a pápai megbízás. 

1014. kán. - Hacsak az Apostoli Szentszék felmentést nem adott alóla,a felszentelést vezető püspöknek püspökszenteléskor legalább két másikszentelő püspököt kell maga mellé vennie; nagyon helyénvaló azonban,hogy az összes jelenlévő püspökök is velük együtt szenteljék akiválasztottat. 

1015. kán. - 1. §. Az áldozópapságra és a diakonátusra mindenkit asaját püspöke szenteljen, vagy ennek szabályszerű szentelési elbocsátólevele alapján történjék a szentelés. 2. §. A saját püspök, akit megfelelő ok nem gátol, személyesenszentelje fel alárendeltjeit; de keleti rítusú alárendeltjét apostoliengedély nélkül nem szentelheti fel megengedetten. 3. §. Aki szentelési elbocsátót adhat a rendek felvételére, azugyanezeket a rendeket személyesen is feladhatja, ha püspökké vanszentelve. 

1016. kán. - A világi klérusba lépni szándékozók diakónussá szentelésetekintetében a saját püspök vagy annak az egyházmegyének a püspöke,ahol a szentelendő lakóhelye van, vagy annak az egyházmegyének apüspöke, amelynek az illető a szolgálatába kíván állni; a világiklerikusok áldozópappá szentelése tekintetében a saját püspök annak azegyházmegyének a püspöke, amelybe a szentelendő a diakonátus révéninkardinálva van. 

1017. kán. - A püspök saját területén kívül csakis a megyéspüspökengedélyével adhatja fel a rendeket. 

1018. kán. - 1. §. Egyházmegyések számára szentelési elbocsátót adhat: 1. az 1016. kán.-ban említett saját püspök; 2. az apostoli kormányzó, valamint -- a tanácsosok testületénekbeleegyezésével -- az egyházmegyei kormányzó; továbbá a 495. kán. 2. §-ában említett tanács beleegyezésével az apostoli provikárius ésproprefektus. 2. §. Az egyházmegyei kormányzó, az apostoli provikárius ésproprefektus ne adjon elbocsátót azoknak, akiktől a megyéspüspök vagyaz apostoli vikárius, illetve prefektus a szent rendekbe való felvételtmegtagadta. 

1019. kán. - 1. §. A pápai jogú klerikusi szerzetes intézmény vagy azapostoli élet pápai jogú klerikusi társasága nagyobb elöljárójánakjoga, hogy a szabályzat szerint az intézménybe vagy társaságba örökrevagy véglegesen felvett alárendeltjeinek elbocsátót adjon a diakonátusvagy az áldozópapság felvételére. 2. §. Bármely intézmény vagy társaság összes többi növendékénekszentelése az egyházmegyés klerikusokra vonatkozó jogszabályok szerinttörténik, az elöljáróknak adott minden felhatalmazás visszavonásával. 

1020. kán. - Elbocsátót csak akkor adjanak, ha előzőleg beszerezték azösszes igazolásokat és okmányokat, melyeket a jog az 1050. és 1051.kán. szerint megkíván. 

1021. kán. - Elbocsátó levelet az Apostoli Szentszékkel közösségbenlevő bármely püspöknek lehet küldeni, kivéve -- hacsak apostoliengedély nincs rá -- a szentelendô rítusától eltérő rítusú püspöknek. 

1022. kán. - A szentelő püspök, amikor a törvényes elbocsátó leveletmegkapta, csak akkor végezze el a szentelést, ha teljesen meggyőződöttarról, hogy a levél kifogástalanul hiteles. 

1023. kán. - Az elbocsátó levelet maga a levél kiadója vagy ennekutódja korlátozhatja vagy visszavonhatja, de a kiadott elbocsátó levélnem veszti hatályát kiadója jogának megszűntével. 


II. FEJEZET: A SZENTELENDŐK 

1024. kán. - A szent egyházi rendet érvényesen csak megkereszteltférfi veheti fel. 

1025. kán. - 1. §. Az áldozópapság vagy a diakonátus megengedettkiszolgáltatásához szükséges, hogy a jelölt a jog szerint eltöltöttpróbaidő után saját püspökének vagy illetékes nagyobb elöljárójánakmegítélése szerint rendelkezzék a kellő tulajdonságokkal, semmilyenszabálytalanság vagy akadály ne kösse, feleljen meg az 1033--1039. kán.szerinti előzetes követelményeknek; továbbá legyenek meg az 1050. kán.-ban említett okiratok, és végezzék el az 1051. kán.-ban említettvizsgálatot. 2. §. Szükséges továbbá, hogy ugyanannak a törvényes elöljárónak amegítélése szerint, az illető az egyház szolgálata számára hasznoslegyen. 3. §. Annak a püspöknek, aki a saját, más egyházmegye szolgálatáraszánt alárendeltjét szenteli, biztosnak kell lennie abban, hogy azillető ahhoz az egyházmegyéhez fog tartozni. 


1. CIKKELY: A szentelendőktől megkövetelt tulajdonságok 

1026. kán. - Ahhoz, hogy valakit felszenteljenek, az illetőnek kellőszabadsággal kell rendelkeznie; senkit sem szabad bármi módon vagybármi okból is a rendek felvételére kényszeríteni, vagy kánonilagalkalmas személyt azok felvételétől visszatartani. 

1027. kán. -- A diakonátusra és áldozópapságra jelentkezôket gondosfelkészítéssel kell kiképezni a jog szerint. 

1028. kán. - A megyéspüspök vagy az illetékes elöljáró gondoskodjékarról, hogy a jelölteket, mielőtt valamely rendet felvennének, kellőentanítsák meg arra, ami az illető rendre és az azzal járókötelezettségekre vonatkozik. 

1029. kán. - A rendeket csak azoknak adják fel, akiknek saját püspökükvagy az illetékes nagyobb elöljáró józan megítélése szerint mindentfigyelembe véve, ép a hitük, helyes szándék indítja őket, kellőtudásuk, jó hírük van, jó erkölcsűek, kipróbált erényekkel és más, afelveendő rendnek megfelelő fizikai és pszichikai tulajdonságokkalrendelkeznek. 

1030. kán. - A saját püspök vagy az illetékes nagyobb elöljáró a nekialárendelt, áldozópapságra szánt diákonusoknak csakis kánoni okbóltilthatja meg, még ha ez az ok rejtett is, hogy az áldozópapság rendjétfelvegyék; megmarad azonban a felfolyamodás lehetősége a jog előírásaszerint. 

1031. kán. - 1. §. Az áldozópapságot csakis azoknak adják fel, akikhuszonötödik életévüket betöltötték, és kellő érettséggel rendelkeznek;meg kell tartani ezenkívül a diakonátus és az áldozópapság köztilegalább hat hónapos időközt; akiket az áldozópapságra szánnak, azoknaka diakonátus rendjét csak huszonharmadik életévük betöltése után adjákfel. 2. §. Az állandó diakonátusra készülő nőtlen embert a diakonátusracsakis akkor engedjék, ha legalább huszonötödik életévét betöltötte, aházas embert pedig csak akkor, ha legalább harmincötödik életévétbetöltötte, és felesége is beleegyezését adta. 3. §. A püspöki konferenciáknak jogában áll olyan szabályt kimondani,mely az áldozópapsághoz és az állandó diakonátushoz magasabb kortkíván. 4. §. Ha az 1. és 2. § szerint megkívánt korból több, mint egy évhiányzik, a felmentés az Apostoli Szentszéknek van fenntartva. 

1032. kán. - 1. §. Az áldozópapságra készülőknek a diakonátust csakfilozófiai-teológiai tanulmányaik ötödik évének eltelte után lehetfeladni. 2. §. Tanulmányainak végeztével a diakónus a püspöktôl vagy azilletékes nagyobb elöljárótól meghatározandó megfelelő ideig vegyenrészt a lelkipásztori munkában, és gyakorolja diakónusi rendjét,mielőtt áldozópappá szentelnék. 3. §. Az állandó diakonátusra készülô csak akkor kapja meg ezt arendet, ha letelt képzésének ideje. 


2. CIKKELY: Előzetes követelmények a szenteléshez 

1033. kán. - A rendeket megengedetten csak annak lehet feladni, akimár részesült a bérmálás szentségében. 

1034. kán. - 1. §. A diakonátusra vagy áldozópapsága készülőt neszenteljék fel addig, amíg az 1016. és 1019. kán.-ban említett hatósága jelölés liturgikus szertartása révén az illetőt saját kezűleg írt ésaláírt, s ugyanattól a hatóságtól írásban elfogadott előzetes kérelmealapján, a jelöltek közé fel nem vette. 2. §. Nem kell felvételt nyernie a jelöltek közé annak, aki afogadalmak révén klerikusi intézményhez tartozik. 

1035. kán. - 1. §. Mielőtt valakinek, akár állandó, akár átmenetijelleggel a diakonátust feladják, szükséges, hogy a lektor és azakolitus szolgálatát megkapja és megfelelő ideig gyakorolja. 2. §. Az akolitátus és a diakonátus feladása között legalább hathónap időköznek kell lennie. 

1036. kán. - Ahhoz, hogy a jelölt a diakonátus vagy az áldozópapságrendjét felvehesse, saját kezűleg írt és aláírt nyilatkozatot kellátadnia saját püspökének vagy az illetékes nagyobb elöljárónak, melybenkijelenti, hogy önként és szabadon kívánja felvenni a szent rendet,véglegesen az egyházi szolgálatra kívánja szentelni magát, és egybenkéri, hogy bocsássák az illető rend felvételére. 

1037. kán. - Az állandó diakonátusra készülő nőtlen embert és azáldozópapságra készülőt csak akkor vegyék fel a diakonátus rendjébe, haaz előírt rítus szerint Isten és az egyház színe előtt nyilvánosanvállalta a nőtlenség kötelezettségét, vagy szerzetes intézményben örökfogadalmat tett. 

1038. kán. - Azt a diakónust, aki elutasítja az áldozópapságfelvételét, már felvett rendjének gyakorlásától csak akkor leheteltiltani, ha kánoni akadály köti, vagy más, a megyéspüspök vagy azilletékes nagyobb elöljáró megítélése szerint súlyos ok merül fel. 

1039. kán. - Mindazok, akik valamely rend felvételére készülnek,vegyenek részt az ordinárius által meghatározott helyen és módontartandó, legalább ötnapos lelkigyakorlaton; mielőtt a püspök aszentelést elvégezné, meg kell győződnie arról, hogy a jelöltek ezen alelkigyakorlaton szabályosan részt vettek. 


3. CIKKELY: A szabálytalanságok és más akadályok 

1040. kán. - Ne engedjék a rendek felvételére azokat, akiket bármilyenakadály köt, legyen az akár örökös, azaz szabálytalanság, akár egyszerűakadály; a következő kánonokban felsoroltakon kívül más akadálynincsen. 

1041. kán. - Szabálytalanság miatt nem vehetik fel a rendeket: 1. akik valamilyen fajta elmebetegségben vagy más pszichésbetegségben szenved, melyről szakértők meghallgatása után úgy ítélik,hogy az alkalmatlanná teszi őt a szolgálat megfelelő ellátására; 2. aki a hitehagyás, az eretnekség vagy a szakadárság büntetendőcselekményét követte el; 3. aki -- akár csak polgárilag is -- házasságot kísérelt meg, akárúgy, hogy őt magát házassági kötelék, szent rend vagy nyilvános, öröktisztasági fogadalom akadályozta a házasságkötésben, akár úgy, hogy azasszonyt kötötte érvényes házasság vagy ugyanilyen fogadalom; 4. aki szándékos emberölést követett el, vagy sikeresenmagzatelhajtást végzett, és mindaz, aki ebben pozitívan közreműködött; 5. aki magát vagy mást súlyosan és szándékosan megcsonkított, vagyöngyilkosságot kísérelt meg; 6. aki püspököknek vagy áldozópapoknak fenntartott, a szent rendgyakorlásával járó cselekményt végzett akár úgy, hogy nem vette fel azillető rendet, akár úgy, hogy annak gyakorlásától valamilyenkinyilvánított vagy kiszabott kánoni büntetéssel el volt tiltva. 

1042. kán. - Egyszerű akadály miatt nem vehetik fel a rendeket: 1. a házas férfi, kivéve ha törvényesen az állandó diakonátusrarendelik; 2. aki a 285. és 286. kán. szerint klerikusok számára tilos hivataltvagy vagyonkezelést lát el, melyről számadással tartozik, amíg ahivatal és a vagyonkezelés letétele és a számadás megtörténte utánszabaddá nem válik; 3. az újonnan megkeresztelt, hacsak az ordinárius megítélése szerintnem eléggé kipróbált. 

1043. kán. - A krisztushívők kötelesek az általuk ismert szentelésiakadályokat a szentelés előtt az ordináriusnak vagy a plébánosnakjelenteni. 

1044. kán. - 1. §. Szabálytalanság miatt nem gyakorolhatják a felvettrendeket: 1. aki, noha szabálytalanság miatt nem vehette volna fel a rendeket,törvénytelenül mégis felvette őket; 2. aki az 1041. kán. 2. sz-ában említett büntetendő cselekménytelkövette, ha a büntetendő cselekmény nyilvános; 3. aki az 1041. kán. 3., 4., 5., 6. sz-ában említett büntetendőcselekmények valamelyikét elkövette. 2. §. Akadály miatt nem gyakorolhatják a rendeket: 1. aki, noha akadály miatt nem vehette volna fel a rendeket,törvénytelenül mégis felvette őket; 2. aki elmebetegségben vagy az 1041. kán. 1. sz-ában említett máspszichés betegségben szenved, amíg az ordinárius, szakértőmeghallgatása után, az illető rend gyakorlását meg nem engedi neki. 

1045. kán. - A szabálytalanságok vagy az akadályok nem tudása nemmentesít alóluk. 

1046. kán. - A szabálytalanságok és az akadályok megsokszorozódnak, hakülönböző okokból fakadnak, de nem sokszorozódnak meg akkor, ha ugyanazaz ok merült fel ismételten, kivéve ha szándékos emberölésből vagysikeres magzatelhajtás végzéséből származó szabálytalanságról van szó. 

1047. kán. - 1. §. Kizárólag az Apostoli Szentszéknek van fenntartva afelmentés minden szabálytalanság alól, ha a szabálytalanság alapjátképező tényt már bíróság elé vitték. 2. §. Neki van fenntartva a felmentés a rendek felvételét akadályozókövetkező szabálytalanságok és akadályok alól is: 1. az 1041. kán. 2. és 3. sz-ában említett nyilvános büntetendőcselekményekből fakadó szabálytalanság alól; 2. az 1041. kán. 4. sz-ában említett akár nyilvános, akár titkosbüntetendő cselekményből eredő szabálytalanság alól; 3. az 1042. kán. 1. sz-ában említett akadály alól. 3. §. Az Apostoli Szentszéknek van fenntartva a felmentés a felvettrend gyakorlását akadályozó szabálytalanság alól is az 1041. kán. 3. sz-ában említett esetben, feltéve hogy az eset nyilvános, valamint azugyanazon kánon 4. sz-ában említett esetben, ám itt akkor is, ha azeset titkos. 4. §. A Szentszéknek fenn nem tartott szabálytalanságok és akadályokalól az ordinárius adhat felmentést. 

1048. kán. - Az igen sürgős titkos esetekben, ha nem lehet azordináriushoz, vagy ha az 1041. kán. 3. és 4. sz-ában említettszabálytalanságokról van szó, a Penitenciáriához fordulni, és súlyoskár vagy becsületvesztés veszélye fenyeget, gyakorolhatja a rendet az,akit szabálytalanság gátol rendjének gyakorlásában, de megmarad az akötelessége, hogy nevének elhallgatásával, a gyóntató útján mielőbb azordináriushoz vagy a Penitenciáriához folyamodjon. 

1049. kán. - 1. §. A szabálytalanságok és akadályok alóli felmentésiránti kérelemben minden szabálytalanságot és akadályt meg kelljelölni; mégis az általános felmentés érvényes arra is, amitjóhiszeműen hallgattak el, kivéve az 1041. kán. 4. sz-ában említettvagy más, már bíróság elé vitt szabálytalanságokat; de nem érvényes afelmentés arra, amit rosszhiszeműen hallgattak el. 2. §. Ha szándékos emberölésből vagy magzatelhajtás végzéséből fakadószabálytalanságról van szó, meg kell jelölni a büntetendô cselekményekszámát is, különben a felmentés nem érvényes. 3. §. A rendek felvételét gátló szabálytalanságok és akadályok alóliáltalános felmentés az összes rendekre érvényes. 


4. CIKKELY:A szükséges okmányok és a vizsgálat  

1050. kán. - Ahhoz, hogy valakit fel lehessen venni a szent rendekbe,a következő okmányok szükségesek: 1. bizonyítvány az 1032. kán. szerinti tanulmányok szabályoselvégzéséről; 2. áldozópappá szentelendők esetén a diakonátus felvételéről szólóigazolás; 3. diakónussá szentelendők esetén a keresztség, a bérmálás és az 1035. kán.-ban említett szolgálatok felvételéről szóló igazolás; az 1036. kán.-ban említett nyilatkozat megtételéről szóló igazolás;valamint ha az állandó diakonátusra szentelendő személy nős, aházasságkötésről és a feleség beleegyezéséről szóló igazolás. 

1051. kán. - A szentelendőktől megkövetelt tulajdonságokat illetővizsgálattal kapcsolatban a következô előírásokat kell megtartani: 1. legyen meg a szeminárium vagy a növendékház rektorának igazolása arend felvételéhez szükséges tulajdonságokról, vagyis a jelöltigazhitűségéről, hiteles vallásosságáról, jó erkölcséről és a szolgálatgyakorlására való alkalmasságról; továbbá -- szabályosan lefolytatottvizsgálat után -- fizikai és pszichés egészségi állapotáról; 2. a megyéspüspök vagy a nagyobb elöljáró a vizsgálat megfelelôlefolytatása érdekében élhet más eszközökkel is, melyeket az idő és ahely szempontjai szerint hasznosnak ítél; ilyenek lehetnek pl. azigazolás, a hirdetések vagy más információk. 

1052. kán. - 1. §. Hogy a szentelést saját jogon végző püspök afelszenteléshez foghasson, biztosnak kell lennie abban, hogy az 1050.kán.-ban említett okmányok megvannak, és a jog szerint lefolytatottvizsgálat végeztével a jelölt alkalmassága pozitív érvekkel bizonyítástnyert. 2. §. Ahhoz, hogy egy püspök más valaki alárendeltjénekfelszenteléséhez foghasson, elegendő, hogy az elbocsátó levélkijelentse, hogy ezek az okmányok megvannak, a vizsgálatot a jogszerint elvégezték, és a jelölt alkalmassága bebizonyosult; ha aszentelendő szerzetes intézménynek vagy az apostoli élet társaságánaktagja, ugyanennek a levélnek tanúsítania kell azt is, hogy az illetőtaz intézménybe vagy társaságba véglegesen felvették és alárendeltjeannak az elöljárónak, aki a levelet kiadja. 3. §. Ha mindezek ellenére a püspök bizonyos okoknál fogva kételkedikabban, hogy a jelölt alkalmas-e a rendek felvételére, ne szentelje felaz illetőt. 


III. FEJEZET: A FELSZENTELÉS MEGTÖRTÉNTÉNEK BEJEGYZÉSE ÉS IGAZOLÁSA  


1053. kán. - 1. §. A szentelés elvégzése után az összes felszenteltekés a szentelő nevét, valamint a szentelés helyét és napját be kelljegyezni egy külön könyvbe, melyet a szentelés helyének egyházmegyeihivatalában kell gondosan őrizni; szigorúan meg kell őrizni az összesszentelésre vonatkozó minden okiratot. 2. §. A szentelő püspök minden felszenteltnek adjon hiteles igazolásta szentelés felvételéről; ha a szentelteket elbocsátó levél alapján máspüspök szentelte fel, ezt az igazolást mutassák be sajátordináriusuknak, a szentelésnek a levéltárban őrzendô külön könyvbevaló bejegyzése végett. 

1054. kán. - A helyi ordinárius, ha egyházmegyésekről van szó, vagy azilletékes nagyobb elöljáró, ha az ő alárendeltjeiről van szó, értesítseminden egyes szentelés elvégzéséről a keresztelés helyének plébánosát,aki jegyezze azt be a saját keresztelési anyakönyvébe az 535. kán. 2. §-a szerint. 

(Forrás: Az Egyházi Törvénykönyv, Szent István Társulat, Budapest, 2001., 1008-1054. kánon)