A liturgiáról

A Katekizmusban

1110 Az Egyház liturgiájában áldjuk és imádjuk az Atyaistent mint a teremtés és az üdvösség minden áldásának forrását, melyekkel Fiában megáldott minket, hogy a fiúvá fogadás lelkét ajándékozza nekünk.

1111 Krisztus műve a liturgiában szentségi természetű, mert az Ő üdvözítő misztériuma Szentlelkének ereje által válik jelenvalóvá; mert az Ő teste, ami az Egyház, mintegy szentség (jel és eszköz), mely által a Szentlélek elrendezi az üdvösség misztériumát; mert a zarándok Egyház liturgikus cselekményei által előízét véve már részesedik a mennyei liturgiában.

1112 A Szentlélek küldetése az Egyház liturgiájában az, hogy előkészítse a közösséget a Krisztussal való találkozásra; a közösség hitét emlékeztesse Krisztusra, és jelenítse meg Őt; átalakító erejével jelenítse meg Krisztus üdvözítő művét, aktualizálja és tegye meg, hogy a közösség ajándéka az Egyházban termést hozzon.


A LITURGIA - A SZENTHÁROMSÁG MŰVE

I. Az Atya a liturgia forrása és célja

1077 "Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket fönn az égben. Mert őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által -- akarata, tetszése szerint -- gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket." (Ef 1,3--6)

1078 Az áldás isteni cselekmény, mely életet ajándékoz, és forrása az Atya. Az Ő áldása egyszerre szó és ajándék (bene-dictio, eu-logía). A kifejezés emberre alkalmazása imádást és viszonzást jelent Teremtője felé a hálaadásban.

1079 Az idők kezdetétől az idők végéig Isten egész műve áldás. Az első teremtés liturgikus költeményétől kezdve a mennyei Jeruzsálem dicsőítő énekéig a sugalmazott szerzők az üdvösség tervét úgy hirdetik, mint mérhetetlen és hatalmas, isteni áldást.

1080 Isten kezdettől fogva megáldotta az élőlényeket, főleg a férfit és a nőt. A Noéval és minden élőlénnyel kötött szövetség megújítja ezt a termékenységi áldást az ember bűne ellenére, mely által "átkozott" lett a föld. De Ábrahámtól kezdődően az isteni áldás áthatja az emberek halál felé tartó történelmét, hogy az élet felé fordítsa és fölvigye forrásához: "a hívők atyja" hite által, aki megkapja az áldást, elkezdődik az üdvösség története.

1081 Az isteni áldások csodálatos, szabadulást hozó eseményekben mutatkoznak meg: ilyenek Izsák születése, az Egyiptomból való kivonulás (húsvét és exodus), az ígéret földjének ajándéka, Dávid kiválasztása, Isten jelenléte a templomban, a megtisztító száműzetés és a "kis maradék" visszatérése. A Törvény, a Próféták és a Zsoltárok, melyek átszövik a választott nép liturgiáját, emlékeztetnek az isteni áldásokra, és dicsőítésben, dicséretben és hálaadásban válaszolnak azokra.

1082 Isten áldásának teljes kinyilatkoztatása és közlése az Egyház liturgiájában történik: az Atyát mint a teremtés és az üdvösség minden áldásának forrását és célját ismerjük el és imádjuk; de értünk megtestesült, meghalt és föltámadt Igéjében elhalmoz minket áldásaival, és Általa árasztja szívünkbe az ajándékot, aki minden más ajándékot birtokol: a Szentlelket.

1083 Így válik érthetővé a keresztény liturgia -- a hit és a szeretet válasza azokra a "lelki áldásokra", melyekkel az Atya megajándékozott minket -- kettős természete. Egyrészt az Egyház Urával egyesülve és a Szentlélek késztetésére [2] áldja az Atyát "kimondhatatlan Ajándékáért"(2Kor 9,15) imádással, dicsérettel és hálaadással. Másrészt Isten tervének beteljesedéséig az Egyház szüntelenül fölajánlja "adományainak áldozatát", és kéri az Atyát, hogy küldje el a Szentlelket erre az áldozatra, magára az Egyházra, a hívőkre és az egész világra, hogy Krisztusnak, a Főpapnak halálában és föltámadásában részesedvén és a Lélek ereje által ezek az isteni áldások az élet gyümölcseit teremjék az Ő "kegyelme dicsőségének dicséretére" (Ef 1,6).


II. Krisztus műve a liturgiában

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS ...

1084 Krisztus, "aki az Atya jobbján ül" és a Szentlelket kiárasztja testére, ami az Egyház, a kegyelmének közlésére alapított szentségek által már tevékenykedik. A szentségek érzékelhető, a mi emberi nemünk számára hozzáférhető jelek (szavak és cselekmények). Hatékonyan valósítják meg a kegyelmet, amelyet jeleznek Krisztus cselekménye miatt és a Szentlélek ereje által.

1085 Az Egyház liturgiájában Krisztus mindenekelőtt a maga húsvét-misztériumát jelzi és valósítja meg. Földi életében Jézus tanításával és cselekedeteivel elővételezte húsvéti misztériumát. Amikor eljött az Ő órája, [3] átélte a történelemnek azt az egyedülálló eseményét, ami nem múlik el: Jézus meghal, eltemetik, föltámad a holtak közül és az Atya jobbjára ül "egyszer" (Róm 6,10; Zsid 7,27; 9,12). Az esemény, mely a mi történelmünkben történik, valóságos, de teljesen egyedülálló: minden más történelmi esemény egyszer megtörténik, azután elmúlik, és az elmúlt idő elemészti. Ezzel szemben Krisztus húsvéti misztériuma nem maradhat csupán a múltban amiatt, hogy Ő halálával lerombolta a halált, és mindaz, amit Ő minden emberért tett és elszenvedett, részesedik az isteni örökkévalóságban, s így fölülmúlja az időt és jelenvalóvá lesz. A kereszt és a föltámadás eseménye maradandó, és mindeneket az életre vonz.

... AZ APOSTOLOK EGYHÁZA ÓTA ...

1086 "Amint tehát Krisztust az Atya küldte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt Apostolokat, nemcsak azért, hogy prédikálván az Evangéliumot minden teremtménynek hirdessék, hogy Isten szent Fia halálával és föltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából és a haláltól, s átvitt az Atya országába; hanem azért is, hogy amit hirdettek, az üdvösség művét az áldozat és a szentségek által -- melyek körül az egész liturgikus élet forog -- megvalósítsák." [4]

1087 Amikor a föltámadt Krisztus a Szentlelket az apostoloknak adja, rájuk bízza a maga megszentelő hatalmát: [5] az apostolok Krisztus szentségi jelévé válnak. Ugyanannak a Szentléleknek erejével adják át ezt a megszentelő hatalmat utódaiknak. Ez az "apostoli jogfolytonosság" áthatja az Egyház egész liturgikus életét: szentségi természetű és az egyházi rend szentsége által adják tovább.

... JELEN VAN A FÖLDI LITURGIÁBAN ...

1088 "E nagy mű végrehajtására Krisztus mindig jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Jelen van a szentmise Áldozatában, mind a papi szolga személyében -- mert ťaz Áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, aki a kereszten önmagát feláldoztaŤ -- mind, s leginkább, az eucharisztikus színek alatt. Jelen van erejével a szentségekben, úgyhogy amikor valaki keresztel, maga Krisztus keresztel. Jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák. Végül amikor könyörög és zsoltároz az Egyház, Ő van jelen, aki megígérte: ťAhol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttükŤ (Mt 18,20)." [6]

1089 "Valóban, e nagy műben, amely Istent tökéletesen dicsőíti és megszenteli az embereket, Krisztus mindig maga mellé veszi szeretett menyasszonyát, az Egyházat, mely Urának hívja Őt és általa tiszteli az örök Atyát." [7]

... MELY RÉSZESE A MENNYEI LITURGIÁNAK

1090 "A földi liturgiában annak a mennyei liturgiának előízét élvezzük, melyet Jeruzsálemben ünnepelnek, a szent városban, ahová zarándokként tartunk, ahol Krisztus, a szentély és az igazi sátor szolgája ül Isten jobbján; a földi liturgiában az összes mennyei sereggel együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát; tisztelettel megemlékezvén a szentekről, némi részt és közösséget remélünk velük; várjuk az Üdvözítőt, Urunkat Jézus Krisztust, amíg Ő maga, a mi életünk meg nem jelenik, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségében." [8]

III. A Szentlélek és az Egyház a liturgiában

1091 A Szentlélek a liturgiában Isten népe hitének pedagógusa, "Isten fő műveinek", melyek az Újszövetség szentségei, alkotómestere. A Egyház szívében a vágy, hogy a föltámadt Krisztus életéből éljünk, a Szentlélek műve. Amikor megtalálja bennünk a hít válaszát, amit Ő maga ébresztett, valóságos együttműködés történik. Ezért a liturgia a Szentlélek és az Egyház közös műve lesz.

1092 Krisztus misztériumának e szentségi rendjében a Szentlélek ugyanúgy működik, mint az üdvösség rendjének más korszakaiban: Ő készíti elő az Egyházat, hogy Urával találkozzék; emlékezteti a hívő közösséget Krisztusra, és hirdeti Őt; átváltoztató erejével jelenvalóvá és aktuálissá teszi Krisztus misztériumát; végül mint a közösség Lelke összekapcsolja az Egyházat Krisztus életével és küldetésével.

A SZENTLÉLEK KÉSZÍT ELŐ ARRA, HOGY BEFOGADJUK KRISZTUST

1093 A Szentlélek a szentségi üdvrendben beteljesíti az Ószövetség előképeit. Mivel Krisztus Egyháza "csodálatosan elő volt készítve Izrael népének történetében és az Ószövetségben", [9] az Egyház liturgiája mint kiegészítő és mással nem helyettesítendő részt őrzi az ószövetségi kultusz elemeit, magáévá téve azokat:

  • elsősorban az Ószövetségi Szentírás olvasását;
  • a zsoltárok imádkozását;
  • és főleg a megemlékezést azokról a szabadító eseményekről és előképszerű valóságokról, melyek Krisztus misztériumában teljesedtek be (az ígéret és a szövetség, a kivonulás és a húsvét, az ország és a templom, a száműzetés és a visszatérés).

1094 A két szövetség harmóniájára [10] irányul az Úr húsvéti katekézise, [11] majd az Apostoloké és az Egyházatyáké. Ez a katekézis föltárja azt, ami az Ószövetség betűi alatt rejtve volt: Krisztus misztériumát. E katekézist "tipologikusnak" nevezzük, mert Krisztus újdonságát az előképek (típusok) felől tárja föl, melyek Őt az Ószövetségben tettekben, szavakban és szimbólumokban előre hirdették. Ezen új olvasat által Krisztus óta az igazság Lelkében föltárulnak az előképek. [12] Így a vízözön és Noé bárkája a keresztség által nyert üdvösséget előképezték, [13] hasonlóképpen a felhő és a Vörös-tengeren való átkelés, valamint a sziklából fakadt víz Krisztus lelki ajándékainak előképe volt; [14] a manna a pusztában az Eucharisztiára, "a mennyből való igazi kenyérre" utalt (Jn 6,32).

1095 Ezért az Egyház főként Advent és Nagyböjt idején, és leginkább húsvét éjszakáján az üdvtörténet e nagy eseményeit, liturgiájának "mai napján" újraolvassa és újraéli. Ez azonban megkívánja azt is, hogy a katekézis segítse a hívőket megnyílni az üdvrend e "lelki" megértésére, amint azt az Egyház a liturgiában megmutatja és éli.

1096 Zsidó liturgia és keresztény liturgia. A zsidó nép hitének és vallási életének -- ahogy azt ma is vallják és élik -- jobb megismerése hozzásegíthet a keresztény liturgia bizonyos összetevőinek jobb megértéséhez. A zsidók és a keresztények liturgiájának lényeges része a Szentírás: Isten igéjének hirdetésében, a hallott igére adott válaszban, a dicséretben, és az élőkért és holtakért való közbenjáró imában, az isteni irgalomhoz folyamodásban. Az igeliturgia a maga sajátos formájával a zsidóságból ered. A zsolozsmának, más liturgikus szövegeknek és formuláknak, hasonlóképpen legmegbecsültebb imádságaink szövegeinek, mint például a Miatyánknak, megvan a megfelelője a zsidóságban. A szentmise kánonjai is követik a zsidó hagyomány előképeit. A zsidó és a keresztény liturgia hasonlósága -- de tartalmi különbözősége is -- különösen a liturgikus év nagy ünnepein, például húsvétkor válik láthatóvá. Keresztények és zsidók egyaránt ünneplik a húsvétot: a zsidók a jövőre irányuló történeti Pászkát; a keresztények a Krisztus halálában és föltámadásában már beteljesült, de végső beteljesedésére még váró Húsvétot.

1097 Az Újszövetség liturgiájában minden liturgikus cselekmény, főleg az Eucharisztia és a szentségek ünneplése Krisztus és az Egyház találkozása. A liturgikus közösség egységet alkot a "Szentlélek közösségének erejéből", aki Isten gyermekeit Krisztus egyetlen Testébe kapcsolja össze. Ez az egység meghalad minden emberi, nemzeti, kulturális és társadalmi köteléket.

1098 A közösségnek elő kell készülnie az Úrral való találkozásra, hogy tökéletesen fölkészített nép legyen. [15] A szív ezen előkészülete a Szentlélek és a közösség, főként hivatalviselőinek közös műve. A Szentlélek kegyelme a hitet, a szív megtérését az Atya akaratával való megegyezést akarja ébreszteni. E belső magatartások a föltételei azon kegyelmek befogadásának, melyeket a liturgia ünneplése fölkínál, és az új élet gyümölcseinek, melyek megtermésére az ünnep irányul.

A SZENTLÉLEK EMLÉKEZTET KRISZTUS MISZTÉRIUMÁRA

1099 A Lélek és az Egyház együttműködik abban, hogy Krisztus és az Ő üdvözítő műve megnyilvánuljon a liturgiában. Főként az Eucharisztiában és analóg módon a többi szentségben a liturgia az üdvösség misztériumának emlékezete. A Szentlélek az Egyház élő emlékezete. [16]

1100 Isten igéje. A Szentlélek elsősorban a liturgikus gyülekezetet emlékezteti az üdvösség eseményének értelmére, életet adva Isten igéjének, amit hirdetnek, hogy be tudják fogadni és életre tudják váltani.

"A liturgikus ünnepléseken igen nagy jelentősége van a Szentírásnak. Ebből olvassák a homíliában magyarázott szent szövegeket, éneklik a zsoltárokat; hatása és ösztönzése alatt fakadtak a liturgikus imádságok, könyörgések és énekek, s belőle tárul föl a cselekmények és jelek értelme." [17]

1101 A Szentlélek adja Isten igéjének lelki megértését az olvasóknak és a hallgatóknak szívük fölkészültsége szerint. A szavak, a cselekmények és a szimbólumok által, melyek az ünneplés szövetét alkotják, a hívőket és a fölszentelt szolgákat eleven kapcsolatba hozza Krisztussal, az Atya Igéjével és képmásával, hogy életükbe át tudják vinni azoknak a valóságoknak értelmét, melyeket az ünneplésben hallanak, szemlélnek és tesznek.

1102 "Az üdvösség igéje (...) a hívők szívében megerősíti a hitet, melyből születik és növekszik a hívők közössége." [18] Isten igéjének hirdetése nem csupán valamiféle tanítás: a hit válaszát követeli mint egyetértést és elkötelezettséget Isten és népe Szövetsége iránt. A Szentlélek a hit kegyelmét adja, erősíti és növeli is a közösségben. A liturgikus közösség tehát elsősorban a hitben való közösség.

1103 Megemlékezés (anamnészisz). A liturgikus ünneplés mindig Istennek a történelemben végbevitt szabadító beavatkozásaira hivatkozik. "A kinyilatkoztatás rendje egymással bensőleg összefüggő tettekből és szavakból áll úgy, hogy (...) a szavak (...) és a tettek hirdetik és megvilágítják a bennük rejlő misztériumot." [19] Az ige liturgiájában a Szentlélek "emlékezteti" a közösséget mindarra, amit Krisztus értünk tett. A liturgikus cselekmények természete és az egyházak rituális hagyományai szerint az ünneplés többé-kevésbé kifejezett anamnézisben "emlékezik meg" Isten csodálatos tetteiről. A Szentlélek, aki így ébreszti az Egyház emlékezetét, serkenti a hálaadást és a dicséretet (doxológiát) is.

A SZENTLÉLEK JELENVALÓVÁ TESZI A KRISZTUS-MISZTÉRIUMOT

1104 A keresztény liturgia nemcsak pusztán emlékezik a bennünket megszabadító eseményekre, hanem azokat aktuálissá, jelenvalóvá teszi. Krisztus húsvét-misztériumát ünnepeljük, nem ismételjük; csak az egyes ünnepléseket ismételjük. Minden ünneplésben megtörténik a Szentlélek kiáradása, aki az egyetlen misztériumot jelenvalóvá teszi.

1105 Az epiklézis (`lehívás valamire') kérés, melyben a pap kéri az Atyát, hogy küldje el a megszentelő Szentlelket, hogy általa az áldozati adományok Krisztus testévé és vérévé, s ezek vétele által a hívek maguk Isten számára élő áldozati adománnyá váljanak.

1106 Az epiklézis az anamnézissel együtt minden szentségi ünneplés, de különösen az Eucharisztia lényegi magva:

"Azt kérdezed, hogy lesz a kenyér Krisztus teste, és a bor (...) Krisztus vére? És én azt mondom neked: a Szentlélek jön, és megteszi azt, ami minden szót és minden gondolatot meghalad. (...) Legyen neked elég hallanod, hogy a Szentlélek által történik, ugyanúgy, miként az Úr a Szent Szűzből és a Szentlélek által fölvette a testet." [20]

1107 A Szentlélek átformáló ereje a liturgiában Isten országa eljövetelét és az üdvösség misztériumának beteljesedését sietteti. A várakozásban és reményben valóságosan elővételezteti velünk a teljes közösséget a Szentháromsággal. A Lélek, akit az Egyház epiklézisét meghallgató Atya küld, életet ad azoknak, akik befogadják, és már most örökségük "foglalója". [21]

A SZENTLÉLEK KÖZÖSSÉGE

1108 A Szentlélek küldetésének célja minden liturgikus cselekményben az, hogy közösségben legyünk Krisztussal az Ő testének gyarapodására. A Szentlélek mintegy az Atya szőlőtőjének nedve, mely a szőlővesszőkben hozza meg a termést. [22] A liturgiában a Szentlélek és az Egyház bensőséges együttműködése valósul meg. Ő, a közösség Lelke, fogyatkozhatatlanul megmarad az Egyházban, és ezért az Egyház az isteni közösség nagy szentsége, mely összegyűjti Isten szétszórt gyermekeit. A Lélek gyümölcse a liturgiában a Szentháromsággal való közösség és a tőle elválaszthatatlan testvéri közösség. [23]

1109 Az epiklézis azt is kéri, hogy a jelenlévők teljes közösséget alkossanak Krisztus misztériumában. "A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmének, az Atyaisten szeretetének és a Szentlélek közösségének" (2Kor 13,13) mindig velünk kell maradnia és gyümölcsöt kell hoznia az eucharisztikus ünneplés után is. Az Egyház tehát kéri az Atyát, hogy küldje el a Szentlelket, aki a hívők életét Istennek szóló élő áldozattá teszi azáltal, hogy lélekben Krisztus képmásává válnak, vállalják az Egyház egységének gondját és részesednek az Egyház küldetésében a tanúságtétellel és a szeretetszolgálattal.

(Forrás: katolikus.hu)

Az Egyházjogban

AZ EGYHÁZ MEGSZENTELŐI FELADATA 

834. kán. -- 1. §. A megszentelői feladatot az egyház különösképpen a szent liturgia által teljesíti, melyet Jézus Krisztus papi feladata gyakorlásaként fogunk fel, és amelyben az emberek megszentelését érzékelhetô jelek jelölik és valósítják meg a nekik megfelelő sajátos módon. A szent liturgiában Jézus Krisztus titokzatos teste, tudniillik a Fő és a tagok, Isten teljes értékű, nyilvános tiszteletét gyakorolja. 2. §. Akkor ilyen az istentisztelet, ha az egyház nevében, a törvényesen kijelölt személyek, az egyházi hatóság által jóváhagyott cselekményekkel végzik. 

835. kán. -- 1. §. A megszentelői feladatot elsősorban a püspökök gyakorolják, akik főpapok, Isten misztériumának kiemelkedő kezelői és a rájuk bízott egyházban az egész liturgikus élet irányítói, előmozdítói és őrei. 2. §. Ezt a feladatot gyakorolják a papok is, akik maguk is részesei Krisztus papságának mint annak szolgálattevői a püspök felügyelete alatt, és akiket az istentisztelet végzésére és a nép megszentelésére szentelnek fel. 3. §. A diakónusok az istentisztelet végzésében a jog előírásai szerint vesznek részt. 4. §. A megszentelő feladatban megvan a maguk része a többi krisztushívőnek is oly módon, hogy a maguk módján tevékenyen részt vesznek a liturgikus cselekményekben, különösen az eucharisztiában; sajátos módon vesznek részt ebben a feladatban a szülők azáltal, hogy keresztény szellemben élik a házasságot, és gyermekeik keresztény neveléséről gondoskodnak. 

836. kán. -- Mivel a keresztény istentisztelet, melyben a krisztushívők egyetemes papságukat gyakorolják, a hitből fakadó és arra épülő tevékenység, a szent szolgálatot teljesítő személyek serényen igyekezzenek azon, hogy a hitet felkeltsék és megvilágosítsák, különösen az igeszolgálat útján, hiszen a hit ebből születik és táplálkozik. 

837. kán. -- 1. §. A liturgikus cselekmények nem magáncselekmények, hanem maga az egyház ünnepli őket, amely "az egység szentsége", vagyis a püspökök irányítása alatt egyesült és rendeződő szent nép; ezért a liturgikus cselekmények az egyház egész testére tartoznak, annak megnyilvánulásai, és arra vannak hatással; egyes tagjait pedig különbözôképpen érintik a rendek, a feladatok és a tényleges részvétel különbözőségének megfelelôen. 2. §. A liturgikus cselekményeket, mivel természetüknél fogva közös ünnepléssel járnak, ahol lehetséges, a krisztushívők népes gyülekezetében és tevékeny részvételével végezzék. 

838. kán. -- 1. §. A szent liturgia irányítása csakis az egyházi hatóságtól függ. Ez a hatóság az Apostoli Szentszék és -- a jognak megfelelően -- a megyéspüspök. 2. §. Az Apostoli Szentszék feladata az egész egyház szent liturgiájának szabályozása, a liturgikus könyvek kiadása és élő nyelvi fordításaik felülvizsgálása, valamint a felügyelet arra, hogy a liturgikus előírásokat mindenütt híven megtartsák. 3. §. A püspöki konferenciákra tartozik, hogy a liturgikus könyveknek a magukban ezekben a könyvekben megszabott határok közt kellően alkalmazott élő nyelvi fordításait elkészítsék, és a Szentszék előzetes felülvizsgálása után kiadják. 4. §. A rábízott egyházban a megyéspüspökre tartozik, hogy illetékességének határain belül mindenkire kötelezôő szabályokat adjon ki a liturgiával kapcsolatban. 

839. kán. -- 1. §. Az egyház más módokon is gyakorolhatja a megszentelő feladatot, akár imádságok útján, melyekben kéri Istent, hogy a krisztushívők megszentelődjenek az igazságban, akár a bűnbánat és a szeretet cselekedetei útján, melyek nagyban segítik Krisztus országának a lelkekben való meggyökerezését és megerősödését, és hozzájárulnak a világ üdvösségéhez. 2. §. A helyi ordináriusoknak legyen gondjuk arra, hogy a keresztény nép imádságai és vallásos, szent gyakorlatai teljesen megfeleljenek az egyház előírásainak.

(Forrás: Az Egyházi Törvénykönyv, Szent István Társulat, Budapest, 2001., 834-839. kánon)